Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Sápadt hegyoldalak, morózus emlékszilánkok

Tarcal és Tiszaeszlár

2021. december 06. - Csellengő Wilkowski

Semmilyen, borult reggellel indult a hétvége. Az ősz csúnya arcának igazi meghatározása, amikor még nem esik, de délben sem lehet látni olvasni, ezért érdemes villanyt gyújtani. Hogy kint eső vagy aránylag száraz idő fogad-e, az erősen kérdéses, viszont a bezártság fojtogatását így lehet a legkönnyebben enyhíteni, ezért ismét csak felkerekedtünk, hogy egy népszerű célpont tőrszomszédágába menjünk, egy olyan helyre, amit gyerekjáték megközelíteni, de nem égett be úgy a köztudatba. 

Hogy hová is mentünk? Tarcalra. Igaz, a helyiség Tokaj által került a köztudatba mint a bortermelés egy földrajzilag attól arrébb fekvő ismérve. Tokaj egy márkanévvé nőtte ki magát, amit a Zemplén déli lejtőjére domináns emblémaként sütnek rá, ha a nedűről van szó. Sokaknak a hegységgel is a kisváros, annak világhírű kincse, a bor a legelső fogalom, ami beugrik. Egykoron ez volt az Eperjes-Tokaji-érchegység, de Trianonnal már Zemplénné redukálódott. A vármegye a mostani 35-ös számú főúttól egészen Galíciáig, a mai lengyel-szlovák határig terjedt. Multietnikus vidék volt, ahol az északi ruszin falvakat váltották a szlovákok, délebbre pedig a magyar területek. Némi németség is megvetette a lábát, izraelita hitűekkel. Ma már csak szinte emlékeiben létezik ez a hajdani egység, amelyet darabokra szaggatott a békekonferenciák szuronyaival dürdülő XX. század. A fasizmus, a kommunizmus tovább zilálta, míg az utóbbi harminc év kapitalista devalorizációja tovább erodált.

A viharos folyamok hányták-vetették ugyanúgy ezt a környéket, de mégis van, létezik, lehet ide jönni. Megérkeztünk a réveteg, álmos faluba, ahol alig volt pár lélek az utcán. Nem szívesen mozdulnak ki ilyen barátságtalan időben a helyiek sem, így nem volt nehéz leparkolni a temető mellett. Innen célirányosan egy rövid szakaszt megtéve a bányatóhoz érkeztünk, ami a Nagy-Kopasz-hegy alatt terül el, attól északnyugati irányban. A sok párhuzamos véset a cirkuszvölgy végében egyértelműen emlékeztet a bányászati tevékenységekre.  A vulkanikus talajon gombamód burjánzott a csipkebokor. Jó szokásomhoz híven most sem mulasztottam el meg-megkóstolni a termése közül azt, ami még nem elhalt, nem túl kemény, de a fagy eléggé betörte ahhoz, hogy omlóssá szelidüljön. 
A víz maga olyan szépen csillog, mintha egy tengerszem lenne. A szőke Tisza, a szürke Bodrog és a patakok barnás vizéhez képest egy üde színfolt, mintha a Tátra egyik terngerszeme lenne, annyira smaragdosan természetfelettien dacol az ég páncélszürke öklével, amely búskomorságának hajlíthatatlanul ellenáll. Remek ellentétet képez a környezete lehangoltságával. Még a fákon csörgedeznek a levelek, a bokrok is küzdenek, de már lassan a fagyok ostromát fogja nyögni az összes arboreális oltalmazó. 
A ,,mi lenne, ha?" erősen ott volt velünk. Tényleg, mi lenne, ha ez egy tengerszem lenne? Mint arrébb, a Megyer-hegynél.  Azt is emberkéz vájta, ezt is. Amannak vize a mocsarasságot sugallja, de ez mégis egy bányató. Különös. Mi lenne, ha a tó katalizátorként szárba szökkentve a képzeletet, akár egy portál, minket a Tátrába repítene? Önmagában egy remek fundamentum, de mégis nem arra a környékre született. Egy apróbb, de meredek hegy orma alatt gubbaszt, mellette Krisztus emeli vigyázó áldását az alatta elterülő falura és síkra. Bár csábító lett volna felmenni oda, a szelek olyannyira barátságtalanul hatoltak át minden ruharétegen, hogy muszáj volt a kocsi melegítő oltalmába visszatérnünk. Azért nem bírtam megállni, így tettem egy kis kört a régi temetőben, ami ugyan régi, de mégis használják. 

Megéhezvén egy Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti csárdában csillapítottuk a szomjúságunkat, éhségünket. Szívem szerint ide írnám a nevét, de félő, hogy ez a manapság hisztérikusan szövevényes adatvédelmi, reklám- és még ki tudja milyen törvények miatt már az őrületig van fokozva, amikor ismeretlenné lehetetlenül a lehetséges fogalmazás spektruma... Legyen ennyi elegendő, mert aki arra jár, annak bátran ajánljuk! Kedves, szívélyes vendéglátás, udvarias és nem tolakodó  kiszolgálás ár-érték arányban remek, az ételek mennyisége és minősége pedig önmagáért beszél. Ezért is jövünk ide, ha a környéken járunk.

Mivel pedig ideje volt hazafelé venni az irányt, ezért Rakamaz felé mentünk. Egy gondolat már sok éve nem hagyott nyugodni és ideje volt pontot tenni a végére. Így a helyett, hogy a 38-as főúton Nyíregyháza felé robogtunk volna tovább, egy laza jobbkanyarral letértünk Tiszalök felé. A második falu volt itt a cél, annak is egy kicsi szöglete, hiszen itt van Solymosi Eszterke sírja. 

Kevés bűneset volt a modern magyar történelemben, amely a mai napig ekkora ellenérzést, megosztottságot és okot adott volna politikai, ideológiai csatározásra. Egy kamasz lányt elküldtek festékért a boltba, aki cselédként szolgált. Sem a lány, sem az áru nem érkezett meg soha, mivel Eszter útközben eltűnt. Később a tiszadadai holttestet Solymosi Eszterrel azonosították. A helyi zsidóságot pedig azáltal keverték gyanúba, hogy a pészahot megelőző szombat és Eszterke eltűnése egybeesett. Nem tisztem részletezni, hogy kinek van igaza. Évtizedeken át a hazai antiszemitizmus egyik gyújtólángja volt a kázus, amely a mai napig foglalkoztat embereket. Kinek volt igaza? Ez most lényegtelen. A témában az ismereteim nagyon gyérek, de a történelem iránt táplált olthahatatlan szeretetemnek fókuszába belekerült ez az ügy is. További elmélyülést kíván, de ez már a jövő...
Egy egyszerű, a környező sírkövek stílusától egyáltalán nem elütő márvány jelöli a kislány nyughelyét, amit egy spanyolországi magyar házaspár emeltetett. Azóta felkarolta a hazai radikális jobboldal, lett a baloldal részéről izgatás objektivációja... A szokásos történet, de minket ez hidegen hagyott.

Tiszalök mellett érdekes volt a hajdani vasút hídja. Bár a személyszállítás már bő tíz éve szünetel a Tiszalök-Tiszafüred vonalon, azért érdemes volt felkapaszkodni a kopott sínkoronák által jelölt töltés tetejére. Egy pillantás a Keleti-főcsatornára és irány haza, hogy még világosban állíthassam le a járgány motorját.

Szintemelkedés: alig. :)
Távolság: bárkinek bevállalható! :)

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:


 

Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr10016774834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása