Mócföldről már sokat írtam. De valószínűleg még mindig nem eleget, mert olyannyira sokszínű ez a tájegység, hogy beleszuszakolni egy-egy ilyen kisebb szösszenetbe lehetetlen, de azért mégis megpróbálom. A magyar köztudatban nem egy felkapott vidék, de egy-egy látnivalója valahogy a sokak által ,,Bihar"-nak emlegetett tájékra esik. Valójában Erdélyi-szigethegység (Munții Apuseni) jelentette nemzeti parkot takarja az a környék, ahol a múltkorában az Ördöngös-szorosnál (Cheile Ordâncușii) tettük a tiszteletünket. Most nem a túrázó barátokkal, hanem a Párommal vettük erre az irányt, aki erre nem járt még.

Felsőgirda (Gârda de Sus) központjában kell balra fordulni a 75-ös számú főútról, majd rövidesen balra. Báj a táj maga finoman szólva is festői, az út szélessége nem engedte meg a volán mellőli csodálkozást, mert szűkös volt és erősen kellett más sofőrökre is figyelni, meg-megállva, óvatosan kerülgetve egymást. Dobrești, Mununa és Ghețar falvak. Az utóbbinak a jelentése a jégbarlang. A múltkoriban a túracsapattal érintettük, amikor az Ördöngös-szoros misztikumát derítettük fel.

Egy kőhajtásnyira van tőle a Aranyosfői-jégbarlang (Peștera Scărișoara), amely a környéken nagy számban előforduló zsombolyok egyikének tekinthető. Ez a vidék abszolút mészköves, így ezek a függőleges lyukak ementálikként szelik át, az aljuk pedig nyáron is dermesztő hideg, nem egynek akkor is jeges. Így ez a barlang is, ahol a jég 26 méter vastag és 720 méter hosszú, ahogy az idegenvezető magyarázta. Adolf Schmidl, majd Emil Racoviță is térképet készített róla. Túl a felújításon egy masszív vaslépcső vezet le a 105 méteres mélységbe, ahol mellette hagyták az elbontott egykori lépcsőt. Ilyenkor a hanyag román néplélek érdemel egy atyai körmöst! Viszont lent pazar volt a jégvilág és megérte várni, kaptatni.

Ugyanazon a szűk úton visszatérve elértük az Izbucul Cotețul Dobreștilor-forrást. Az izbuc az a izbucni igéből származik, ami feltörést jelent. Ez nem pusztán izvor, ami az egyszerű felcsobogást takarja. Ez már komolyabb attól, mert egy barlang mélyéből tör fel, így érdemes volt a kis kitérő, mert jellemző erre a környékre. Jó példa erre a pár kilométerre lévő Izbucul Tăuz, de a tájék nyugati részén lévő Izbuc kolostor is egy ilyen buzogásról kapta a nevét. Az Árpád-kor óta ismert, de a románok 1929-ben kolostort is alapítottak ott. Hétpercente bugyog fel, apad le és kezdi elölről. Évszázadok óta. Ennek is megvolt a maga mitikus, hipnotikus hatása. Egy portál a szubterrán világ és a miénk határán...

Erősen megéhezve ültünk be egy jó kis mici-re a felsőgirdai étterembe. Ment a vacillálás, hogy jó ötlet lenne-e a bálmos vagy a puliszka, de az egy elég erős étel egy szerpentines utakon történő vezetéshez, így maradtunk a bevált receptnél. Nem is csalódtunk, mert egészen jó árban sikerült mustáros, kenyeres mici-et ennünk. Sajnos most sem sikerült mujdei-jel mártogatni a jó kis húsételt, de a kávéval lenyomtatva már éreztük az elszántságot a Rozsdás-árokhoz. 

Bár szürkült és kezdett alkonyodni, azért sietősen sikerült a Vârtop utáni kanyarból felkaptatnunk a sziklás erdei terepen, ahol a megtett erősebb emelkedő által érzett fáradtság feledtette a viszontagságokat, hiszen ehhez fogható látvány nem nagyon akad a Kárpát-medencében. A Rozsda-szakadék (Groapa Ruginoasă) nevét a talajról kapta, hiszen erősen erodálódik a pereme, így mindig egy kicsi szakad le. Ami az adott évben még a szélén volt kő vagy fa, az a következőben nem biztos, hogy ott lesz. Ezért is kell nagyon óvatosan megközelíteni a peremét, oda tilos kimenni, mert balesetveszélyes! Viszont egy kicsivel odébb megállva a Szeglet-havasok panorámája rekeszti és fogja meg a tekintetet, a háttérben a Bocsásza (Buteasa) orma pecsétként vési a sziluetteket. Köröskörül fenyők sereglenek, akárcsak egy Wass Albert-regény miliője.

Bár időzni nem volt sok időnk, mert az éjszaka a havasokon meglepetéseket tartogathat az óvatlan vándornak, azért jó volt szót váltani a miskolciakkal és a pécskai román családdal. Csoportosan, interkulturálisan nyűgöződtünk le, ahogyan az várható volt. De hamarosan mindannyian elindultunk, ki-ki a maga otthona felé, követként víve a tájék esztétikai nexusát.

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!

Farkas Csaba Tamás

Képek: