Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai


A torockai tűzkupola

Kirándulás a Székely-kőtől nyugatra, a Vidaly-kőre

2024. június 26. - Csellengő Wilkowski

Namaszte! Már áprilisban is az Arrakis perzselő dűnéit idéző időjárás fogadott minket a Zemplén nyugati lejtőin, akárcsak a Cserehát múlkori szakaszán. Ami most következett, arra a mi, genetikailag az évezredek során boronált szervezetünk nem tudott felkészülni. Voltak forró évek, hidegek is - elég…

Tovább

Öreg dombok, szegény falvak

Az OKT csereháti szakasza

A 26-os és a 27-es főutak, illetve az M30-as autópálya által abroncsba fogott tájegységünk kevés turista által felkeresett vidéknek számít. Ezeken a közlekedési ütőereken zajlik a vármegye forgalmának egy tekintélyes része, elkerülve a Cserehátot. A szomszédságban olyan ismertebb célok várják a…

Tovább

Alvó szerzetes és sasfészek az egykori kereskedelmi út felett

Tarkő

Namaszté! A Kedvenc Túracsapatommal már pár  hónapja nem jártam a hegyek világát, de a hétvége első napsugarait már Velük élveztem, mivel a szokásos hajnalhasadta előtti portya vette kezdetét, szombaton. A cél most a Felvidék egyik kevésbé járt vidéke, a Cssergő-hegység nyugati lejtője, ahol volt…

Tovább

Békési megbékülés

Egy olyan nagyon koránkelős szombatnak indult az a nap, amikor még hajnalhasadta előtt felkerekedtünk volna, hogy elmenjünk a felvidéki Polyána (Poľana) egykori vulkáni kalderájára, de az egyik jármű még az indulást követően műszaki hibával feladta a versenyt. Ezért páran maradtunk, mások mentek.…

Tovább

Ismét a Cserhát déli lankáin

Buják

Közel, de eldugottan. Ez egy olyan jelenség, amely elmondható egy szürke eminenciásról, aki közel áll a rivaldafényhez, de a háttérben marad. Hamiskásan mosolyog, ismeri a titkokat, de nem avatkozik közbe. Ilyennek látom Bujákot is, ami egy zsákfalu. Az M3-as autópálya és a szintén nem csekély…

Tovább

Mantrázás a Palócföld déli lejtőin

Ha a nyugati világ kütyüguruit veszem alapul, a sok multinacionális pontifex maximust, akik egy boldog világról beszélnek, akkor működésbe lép az a fajta ösztönös lelkiismeret, ami arra rímel, hogy ezek az emberek a kapitalizmus prófétáiként homokot szórnak a szemünkbe és kiröhögnek minket.…

Tovább

A Pozsár-kő megmászása

A Vigyázó-hegység egyik impozáns fiatornyának meghódítása

Ami késik, az nem múlik. Elcsépelt mondása szeretett anyanyelvünknek, de kénytelenek voltunk egy hetet várni arra, hogy ott lehessünk. Ha az eredeti időpontban érkeztünk volna, akkor lehet, hogy nagyon kellemetlen meglepetésekben lett volna részünk, hiszen az időjósok citromsárga riasztást adtak ki…

Tovább

Csábrág

Az üszkös elfeledettség természeti rezervátumában

Elmúlt a karácsony és a szilveszter. Nem hagyott bennem mély nyomot, mert az ünnepek már nem azok, amik annak idején voltak. A karácsony a pőre kapitalista konzumfétisizmus keresztjére lett felszegezve, amit az időjárás sem tudott szelidebb járomba terelni, mivel olyan volt, mint egy felfokozott,…

Tovább

Recsk

A Nagy-kő folytatása más hangnemben

A Nagy-kő és a Recski kényszermunkatábor története egy napon esett. Mindkettőt más szájízzel és hangulattal közelítettük meg és más katarzist hagyott bennünk. Az előbbi érzéseit már korábban összefoglaltam a https://csellengowilkowski.blog.hu/2023/01/11/a_nagy-ko című leírásban. De annak a…

Tovább
süti beállítások módosítása