Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai


Kihívások kisebb távon, a Kárpátok méhében

2024. január 09. - Csellengő Wilkowski

Namaszte! Szlovák Paradicsom, Felvidéki Paradicsom és Káposztafalvi-karszt, másképp Slovenský raj. Az elnevezések az idők és érzelmek mentén változtak és változnak egyaránt. Ez a tájegység a Gömör-Szepesi-érchegység (Spišsko-gemerské rudohorie), a Sztolica- (Stolické vrchy), a Rozsnyói-hegység…

Tovább

Zempléni zendo

Más címet keresve sem találhattam volna ennek a napnak, amikor Óhutától délre egy erdei sétát tettünk, aminek a hangulata a meg nem valósultságot tükrözte. Az emberi hatás itt is tetten érhető volt, de az érzeten mit sem változtatott, hiszen egyfajta ellobbanást idézett, amely a harmónia…

Tovább

Medvesi csendület

Az évvégi hajrá és a karácsonyi extra falatok elkényelmesítették a szöveteket, de a lélek már vágyott az üde szabadba. Szépen eltelt az ünnep és még az óévet el szerettük volna búcsúztatni, ezért vettük az irányt kis hazánk egy eldugottabb szegletébe, ami elkerült tőlünk, később pedig visszatért, de…

Tovább

Az idő nyugvópontja az Erdélyi-középhegység szívében

Ha valaki örökké élne és kiállt volna arra a mellvédre, ahová mi is, akkor a magyarság történetének sokaságát látta volna. Megvetette volna a lábát azon a bizonyos a ponton, amit mi az Istenek-havasának hívunk, a románok Vârful Bohodei-nek ismerik. Ami elüt hangzásra is a miénktől, de a bog (бог) a…

Tovább

A Pozsár-kő megmászása

A Vigyázó-hegység egyik impozáns fiatornyának meghódítása

Ami késik, az nem múlik. Elcsépelt mondása szeretett anyanyelvünknek, de kénytelenek voltunk egy hetet várni arra, hogy ott lehessünk. Ha az eredeti időpontban érkeztünk volna, akkor lehet, hogy nagyon kellemetlen meglepetésekben lett volna részünk, hiszen az időjósok citromsárga riasztást adtak ki…

Tovább

Csábrág

Az üszkös elfeledettség természeti rezervátumában

Elmúlt a karácsony és a szilveszter. Nem hagyott bennem mély nyomot, mert az ünnepek már nem azok, amik annak idején voltak. A karácsony a pőre kapitalista konzumfétisizmus keresztjére lett felszegezve, amit az időjárás sem tudott szelidebb járomba terelni, mivel olyan volt, mint egy felfokozott,…

Tovább

Recsk

A Nagy-kő folytatása más hangnemben

A Nagy-kő és a Recski kényszermunkatábor története egy napon esett. Mindkettőt más szájízzel és hangulattal közelítettük meg és más katarzist hagyott bennünk. Az előbbi érzéseit már korábban összefoglaltam a https://csellengowilkowski.blog.hu/2023/01/11/a_nagy-ko című leírásban. De annak a…

Tovább

A csonka haza legmagasabb oltára

A bércek mérkőzése Árpád idején indult. Volt a messzi északon egy hely, ahol a gránitba a jég vájta cirkuszvölgyek felett magasodott, akárcsak egy áldozati oltár a Gerlachfalvi-csúcs. A Kárpát-medence királya. A hazai turistaság bölcsője, a cipszerek és a szlovákok is előszeretettel koptatták…

Tovább

Vulkanikus oltalom

- Ivanov vrch -

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Eperjes-Tokaji-hegység. A sokáig oszthatatlannak vélt Magyarország egyik homlokránca volt az északkeleti fertályán a nagy Kárpát-medencének. Kereskedelmi utak szegélyezték, só- és ércbányák, üveghuták, ruszin, szlovák és magyar falvak bújtak meg alatta…

Tovább
süti beállítások módosítása