Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai


Ökológiai lábnyomok az Erdélyi-szigethegységben

Az Ördögmalom-vízesés

2023. július 25. - Csellengő Wilkowski

Még hajnalhasadta volt, amikor az irányt kelet felé vettük. Gomolygó kísértetekként tűntek el a sötétség foszlányai, bár a határ után már Nagyváradot követően csúnya, tépett aljú felhőkkel borított égbolt tornyosult, így kétkedve tekintettünk a túrránk elébe. Mindenképp dicséret illeti a román…

Tovább

Máramaros agyara

A Kakastaréj és a Szekatura

Korai derengésben, hajnalhasadta előtt vettük a nyakunkba azt a távot, ami a várostól a megnyugvásig húzódott. Közötte napsütéses és borongós hangulatba zárkózott falvak, kisebb városok, szántóföldek együttese váltotta egymást. A határ másik oldala már egy másik világnak hat, ahol az egykori látens…

Tovább

Az idő nyugvópontja az Erdélyi-középhegység szívében

Ha valaki örökké élne és kiállt volna arra a mellvédre, ahová mi is, akkor a magyarság történetének sokaságát látta volna. Megvetette volna a lábát azon a bizonyos a ponton, amit mi az Istenek-havasának hívunk, a románok Vârful Bohodei-nek ismerik. Ami elüt hangzásra is a miénktől, de a bog (бог) a…

Tovább

A Pozsár-kő megmászása

A Vigyázó-hegység egyik impozáns fiatornyának meghódítása

Ami késik, az nem múlik. Elcsépelt mondása szeretett anyanyelvünknek, de kénytelenek voltunk egy hetet várni arra, hogy ott lehessünk. Ha az eredeti időpontban érkeztünk volna, akkor lehet, hogy nagyon kellemetlen meglepetésekben lett volna részünk, hiszen az időjósok citromsárga riasztást adtak ki…

Tovább

Hálaadás

Miatyánk, ki vagy mennyekben,Köszönöm, hogy magyarnak születtem!Az a megtiszteltetés ért, lassan harmincnégy éve, hogy megszülethettem a világon. Olyan helyre hozott a gólya, ahol a világ egyik legnehezebb nyelvét kell bírnia a polgároknak. Tudom, a mai világban már nem divat a származás ismerete, a…

Tovább

A funtineli monszun harmadik kötete

Széples-hegység, Rogoz / Munții Țibleșului, Rogoz

Miért ez a cím? Merül fel az Olvasóban a kérdés rögtön, ahogy a szakkádoknak megfelelően átfutja. Valóban elég furának tűnik, de minden szónak megvan a maga jelentése és tartalmi vonatkozása, ahogyan azt előttem Wass Albert megálmondta.Először is A funtineli boszorkány trilógiájának a harmadik része…

Tovább

Retyezát

Felfedezni az elmondhatatlant négy napon át

Hajnal volt, egy júniusi reggelen. Még a kávé frissen főtt le, de már a tejjel együtt meg kellett inni. Kellett az energia, mert csak így lehet azt a napot abszolválni, amelyet rögtön egy még nehezebb követ. Emitt az Alföld végtelen monotóniája, amott egy világ, amelyik az Isten felé nyújtózik, ha…

Tovább

Illidriel magvában

A Fehér-kövek a Vigyázó-havasok oltalmában

Van egy album. Biztos vagyok benne, hogy sokan monotonnak találják, mert valóban az. A legkevésbé sem közönségbarát, mert egy szűk rétegnek szól. Akár több órára nyújtott tételből is állhat egy-egy album, amit végighallgatva hamar át lehet szellemülni. A műfaja a drone ambient kategória, mert…

Tovább

A Sas-bérc (Vultureasa), 1134 m

A járatlan gyephavasi magány

Ki tudja mit tartogat ez a világjárvánnyal terhelt ősz, amikor megint arról regélnek, hogy jön a negyedik hullám? Meddig lehet úgy élni, mint annak idején? Vajon mikor jön el megint az, hogy a csonka ország határain belül rekedünk? Sok-sok megoldatlan kérdés, amelyekre a választ jószerivel az…

Tovább

A magyar Giewont, a Székelykő

Minden nép életében léteznek ikonikus helyek, de főleg hegyek. Ormok, amik kiemelkednek a környező tájból. Ha jobban végiggondolom, akkor nem sok olyan sík terület van, amely szerepet játszana a néplelkek aggregátumában. Leszámítva egy-egy csatahelyet,  ahol folyt a pártos honfivér. A svájciaknak a…

Tovább
süti beállítások módosítása