Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai


A zempléni andezitdűnék nyugati lejtőin

2024. április 16. - Csellengő Wilkowski

Ha létezik olyan irodalom, amelyik elgondolkodtatásra késztet, akkor az számomra az ismét felfedezett Dűne-sorozat, Frank Herberttől. Igaz, a szerző már negyven éve nincs velünk, de az alkotása azóta is visszhangok sorozatát veri vissza a rajongók lelkületéből és született belőle sorozat, illetve a…

Tovább

Kihívások kisebb távon, a Kárpátok méhében

Namaszte! Szlovák Paradicsom, Felvidéki Paradicsom és Káposztafalvi-karszt, másképp Slovenský raj. Az elnevezések az idők és érzelmek mentén változtak és változnak egyaránt. Ez a tájegység a Gömör-Szepesi-érchegység (Spišsko-gemerské rudohorie), a Sztolica- (Stolické vrchy), a Rozsnyói-hegység…

Tovább

Zempléni zendo

Más címet keresve sem találhattam volna ennek a napnak, amikor Óhutától délre egy erdei sétát tettünk, aminek a hangulata a meg nem valósultságot tükrözte. Az emberi hatás itt is tetten érhető volt, de az érzeten mit sem változtatott, hiszen egyfajta ellobbanást idézett, amely a harmónia…

Tovább

Medvesi csendület

Az évvégi hajrá és a karácsonyi extra falatok elkényelmesítették a szöveteket, de a lélek már vágyott az üde szabadba. Szépen eltelt az ünnep és még az óévet el szerettük volna búcsúztatni, ezért vettük az irányt kis hazánk egy eldugottabb szegletébe, ami elkerült tőlünk, később pedig visszatért, de…

Tovább

Alvó szerzetes és sasfészek az egykori kereskedelmi út felett

Tarkő

Namaszté! A Kedvenc Túracsapatommal már pár  hónapja nem jártam a hegyek világát, de a hétvége első napsugarait már Velük élveztem, mivel a szokásos hajnalhasadta előtti portya vette kezdetét, szombaton. A cél most a Felvidék egyik kevésbé járt vidéke, a Cssergő-hegység nyugati lejtője, ahol volt…

Tovább

Újból a hegyoldalon, Putnok felett

Námászté! Egy gondolat nem sok, annyi sem kell egy tett megvalósításához. Az ihlet pedig egy remek havilap hasábján érkezett, ami részletesen ecsetelte, hogy egy feledésre ítélt völgy északi részén a dolgos kezek ismét megújították azt, ami anno a panoráma befogadását volt hivatott szolgálni, így…

Tovább

Ökológiai lábnyomok az Erdélyi-szigethegységben

Az Ördögmalom-vízesés

Még hajnalhasadta volt, amikor az irányt kelet felé vettük. Gomolygó kísértetekként tűntek el a sötétség foszlányai, bár a határ után már Nagyváradot követően csúnya, tépett aljú felhőkkel borított égbolt tornyosult, így kétkedve tekintettünk a túrránk elébe. Mindenképp dicséret illeti a román…

Tovább

Máramaros agyara

A Kakastaréj és a Szekatura

Korai derengésben, hajnalhasadta előtt vettük a nyakunkba azt a távot, ami a várostól a megnyugvásig húzódott. Közötte napsütéses és borongós hangulatba zárkózott falvak, kisebb városok, szántóföldek együttese váltotta egymást. A határ másik oldala már egy másik világnak hat, ahol az egykori látens…

Tovább

Ismét a Cserhát déli lankáin

Buják

Közel, de eldugottan. Ez egy olyan jelenség, amely elmondható egy szürke eminenciásról, aki közel áll a rivaldafényhez, de a háttérben marad. Hamiskásan mosolyog, ismeri a titkokat, de nem avatkozik közbe. Ilyennek látom Bujákot is, ami egy zsákfalu. Az M3-as autópálya és a szintén nem csekély…

Tovább

Az idő nyugvópontja az Erdélyi-középhegység szívében

Ha valaki örökké élne és kiállt volna arra a mellvédre, ahová mi is, akkor a magyarság történetének sokaságát látta volna. Megvetette volna a lábát azon a bizonyos a ponton, amit mi az Istenek-havasának hívunk, a románok Vârful Bohodei-nek ismerik. Ami elüt hangzásra is a miénktől, de a bog (бог) a…

Tovább
süti beállítások módosítása