Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Két világ határán, eszmék, birodalmak kereszttüzében

2021. augusztus 19. - Csellengő Wilkowski

Ha homályos is egy térkép, ha valami egészen apró, akkor azt nagyítóval kell keresni. Nem tökéletes az emberi látás, az idő pedig megint nem használ neki. Ekkor segédeszközhöz kell folyamodni, dioptrián keresztül megnézni, mikroszkópba nézni, mert a kíváncsiság kielégítése a cél, hogy a keresett objektum mibenléte a bizonyosság megnyugtató érzésével ruházza fel a kutató szemek gazdáját.

Szlovénia egy ilyen egészen kicsi pont a világban, amelyet ugyan nehéz fellelni, de megismerni oly' jó! A magyar számítások szerint Európa földrajzi középpontja Tállya, mások szerint Visk, de volt Trieszt is. Benne van ebben a háromszögben ez a csöpp ország, amely idestova 30 éve éli a független életét, de önállósodását  már évszázadokkal ezelőtt megkezdte. Igaz, más érdekszférák berkein belül.


Ha a középpontot kell alapul venni, akkor bátran elmondható, hogy a kontinens szívében van, akárcsak a mi Magyarországunk. Egy apró árnyéknemzet, amely megfért a kétfejű sasok árnyékában, legyen az Bécs vagy Belgrád. Egy választóvonal a Balkán és a Nyugat között. Népviseletben nem üt el egy stájertől, a határ másik oldlán, de az ajvár szósz jár a csevapos hamburgerhez Ljubljanában. Diszkréten meghúzódott ez a piciny nép akkor is, amikor a Dráván túl tankok, törökök, tatárok masíroztak, amikor a sarkára állt a magyar a saját vagy az éppen aktuális ügyért. Elkerülte a tatárok, törökök dühe, nem taposta náci vagy vörös páncélos a rónák vagy a völgyek talaját. A határai is sokat változtak, olvasztott magába olaszt, magyart, horvátot, osztrákot. Rekedt pár ezer ember az osztrák oldalon és alkotja a mai napig néhány faluban a szlovén kisebbséget, ahogy nálunk a porabci vendek szablyaként terülnek el az Apokaljától délre, Felsőszölnökön pedig a többség ők.

Pacifisták, akik nem küldtek Jellasicsot ellenünk, nem rendeztek még hidegebb napokat, mint a szerbek, nem volt lakosságcsere, Beneš-dekrétum sem. Az övék lett az 1938-ban visszakerült, majd 1945-ben végleg elszakadt Vendvidék. Nem volt akkora érvágás, mint az általunk keblünkön hordott Felvidék vagy Erdély. Megkaptak egy kis riviérát, ahol annak idején az olaszok voltak többségben. Karintia egy részét a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság szállta meg, míg Maribor vidéke az osztrákok uralma alatt volt a múlt század 20-as éveinek elején.Csendben éltek, dolgoztak, senkivel sem akasztottak tengelyt.

Ma pedig egy igazi turistaparadicsom. Mindenki talál itt magának olyat, amire a kedvére való.  A Triglav ólmos tintával húzott orma alatt a homokos fövenyig le lehet sétálni, amit az Adriai-tenger partja mos. A ciklopszi csúcsok jelentik a Júlia-alpokat, amelyet Julius Caesarról neveztek el, bár a neve megtévesztően hízelgő, valójában a hódítás  eredménye. Triglav a háromfejű pogány szláv főisten, aki három szempárral őrzi a vendek életét. 
Erre a vidékre látogattunk el, hogy két ikonikus szépséget fedezzünk fel. Két tó, amely közül az egyik világhírűvé avanzsálódott, ahová minden turistának már-már kötelező elzarándokolnia. Bárki, aki a szlovén esztétika pulzusát akakrja kitapintani, le kell sétálni a partra. 
Messze van a magyar határtól is. Meg kell állni enni egyet Trojanénál, ahol a fánkról elhíresült település büszke a porcukros portékájára. Egy meredek országúti emelkedő tetején található, ahol régen a szocialista idők felforrt hűtővízű járműtulajdonosok voltak kénytelenek kényszerszünetet tartani. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha ebből üzletet csinálna. Így jött létre a híres trojanei fánkozó, amely azóta
 a modern autókkal parkoló turistákat látja vendégül. Érdemes az autópályáról letérni, megtenni ezt a pár kilométeres kitérőt, mert a gasztronómiai élmény a kiesett időért kárpótol. Kis nyújtózás, kitekintés az alpesi jellegű panorámára és  irány tovább!
Mint sok helyen, itt is a barna alapú közúti táblák hívják fel a közlekedők figyelmét, ha valami neves látnivaló van a környéken. Bledről egy egyszerű  közúti tábla mutatja, hogy merre kell letérni a sztrádáról. Valószínűleg akkora a renoméja, hogy totálisan fölösleges volt ebből a célból kitenni. Esetleg már annyira sokan vannak, hogy egy kis prevenciós csalással szeretnének a helyiek levegőhöz jutni? Nem tudni. Mindenesetre a forgalom elég nagy volt, amíg a kisvárosba megérkeztünk. Ott parkolóhelyet találni kihalásos alapon működött, várakozni pedig nem volt kedvünk. Hál' Istennek hamarosan akadt, így a parton sétálva igazán lenyűgöző látványban tudtunk gyönyörködni. Az alpesi díszlet előtt Bled vára és városa, valamint az ikonikus templom a szigeten. 
Hálásak lehetünk, hogy a megvalósulásig nem jutott el annak a protomarxista, degenerált német földesúrnak az elképzelése, aki a tóból agyagot akart bányászni a XIX. század elején. A világ minden tájáról érkeztek vándorok, akik látni kívánták e helyet és nem csalódtak. Eszményien tiszta, gondozott környezet, lélegzetelállító  látvány: ez Bled. Impozáns kilátás nyílik több kisebb csúcsról, a várból is, de mi az egykori Tito-villából kialakított kávézóból szemrevételeztük nagyobb magasságból a területet. Az egykori partizánvezér, diktátor fényképes portréja lóg az egyik falon, míg a mennyezet alatt mozaikszalag fut végig, amin a szocialista realizmus demonstrálja a munkás-paraszti létformát. A mellékhelyiségek előtt pedig a sok-sok egykori államférfival történt találkozók, séták képei függenek. Furcsa, hogy itt megmaradt, míg a Mátrában a pusztulást nem kerülte el a Rákosi-villa. A kávét  kortyolgatva fel is merült, hogy vajon a szlovén történelemírás miképp ítéli meg a panteonjába bekerült vezetők mikéntjét? A közvélekedés száműzi, devalorizálja a múltat? Egyáltalán milyenek a szlovén nép kapcsolatai a szomszédokkal vagy egykori tagállamként a szerbekkel? 
Csupa töprengés, miközben igéz, hipnotizál a méltatott remekmű: a táj... Minden eszmét eltehetnek a megfelelő polcra. Nincs átvésés, lebontás, titkolózás, tabu. 

Egy nap nem sok, de több, mint a soha. Útnak kellett indulni Bohinj felé, hogy legyen idő ott is szétnézni. Bár sok volt a megtett kilométer, de a sok-sok szép kép, amiket a tekintet magába szívott a világháló oldalain, a könyvek illusztrációin, képein, mind-mind arra sarkallt, hogy ezt a tavat is lássuk. Utunk egy sziklás meredélyekkel tagolt folyóvölgyön keresztül vezetett. Kicsit a miénknek éreztük az alattunk vágtató habokat, mert a síkabb vidéken megszelidülve az egykori határfolyónk, a Száva egyik mellékága (Bohinjska Sava). Feltette a vasút egy-egy angol családi filmekbe illő hídja ácskapocsként fogta össze az innenső és a túlsó part sínszálait, hogy Kobarid felé vezessen. A hely, ahol helyreállították skanzenként az első világháború lövészárkait, a vasútvonal, ahol anyák és asszonyok könnyei fűtötték a mozdonyokat, hogy a fenyvesek között szikrákat hányva a derék ifjakat a halálba vigye...
Ez ma már a béke tája, ahol hamarosan az alpesi legelők (Alm) hangulatát idéző zsebkendőnyi falvak sorakoztak, virágba borulva, rendezetten, mégis szétszóratva. Hirtelen pedig Ribčev Laz következett. Valószínűleg ,,halásztanyát" jelenthet. A riba halat jelent itt is, a laz pedig a szlovák hegyvidék bokortanyáit, amik hasonlatosak valamelyest a Nyíregyháza tőszomszédságában kialakult bokortelepülésekhez. Hiába, a középszlovák nyelvjárások a szlovénre hajaznak leginkább, dacára a közé ékelődött sok egykori színmagyar vármegyének (némi német kisebbséggel itt-ott). Lehet porabci közvetítés?
Sok autó, kevés parkoló, de szerencsére ez is hamar megoldódott. Szinte transzcendens vámhelyként áll a középkori freskókkal büszkélkedő Keresztelő Szent János gótikus temploma (Cerkev Sv. Janeza Krstnika). A tó keleti felét uralja, míg nyugatra a Triglav Nemzeti Park veszi kezdetét, bal oldalon nyugat felé nézve a Vogel felvonójával és a végén található szállodával. Bár nem annyira felkapott, mint Bled, de a legszebb drágakövek színében pompázó tó szemet gyönyörködtető látvány így is. Egy rövid séta és nézelődés után indultunk haza.
Útközben a fővárosba tértünk be. Ljubljana sok földrengést vészelt át, de igazi hadak útját nem élt át. Szintén nem olyan, mint Zágráb, amely a délszláv háborúban kivette a részét, Budapestről pedig ne is beszéljünk, ami gyakorlatilag Varsóval egyetemben egy romhalmaz lett a második világégés végeztével. Rendezett, kissé kopott kertvárosok és a magyar szemnek rendezetlenül furcsa külsejű panelházak egyvelege. A belváros eléggé szemetes képet mutatott, a falfirkák is csúfították sok helyen. Hiába, azért a balkáni hangulat érződik, akárhogy is egy német érdekszférában erősen integrálódott, alapvetően szláv népről van szó. Hajaz a többi délszláv nyelvre, erősen emlékeztet a szlovákra, némi lengyel, de a bencincona már valami olaszos, németes hatást takar. Ide minden letette a bélyegét, de mégis kellemes az összkép.
A vacsora végeztével utunk hazafelé vezetett. A vezetéshez a Párom kézfogása, a kávé és a Nightwish opuszai szolgáltatták az erőtartalékot. Egy nap, amelyik kiemelkedett az öt napból. Egy nap, amely külön krónikát érdemelt. Egy nyugati hely, amelyik nem az az igazi Nyugat, de nem is a mi Keletünk. A kettő közé ékelődött, se itt, se ott, amolyan szlovén! :)

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás


Képek:


Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr2916654970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása