Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Gömör és Kishont

Gömörország néhány szépsége

2022. július 14. - Csellengő Wilkowski

Ha létezik egy olyan vidék, amely a vegyes érzelmeket ki tudja váltani belőlem, az minden bizonnyal a Rimaszombat 1850-es székhelyiségével fémjelzett Gömör és Kishont vármegye. Utam sokszor vezetett már Gömörországon keresztül, mert a nagy hegyek lábánál fekszik, így megvan az a sem ide, sem oda nem sorolható bája. Már a Szent Isvtán-i időkben is létezett Gömör vármegye Gömörvár központtal, amelyet a XIX. században a Kis-Honti területekkel egyesítettek, így létrehozva azt a közigazgatási területet, amely a Trianoni békéig ezt a dichotóm agrár-ipari övezetet jelentette. Multietnicitását mi sem jelezte jobban, mint az, hogy az egykori bányavárosok (Jolsva, Rozsnyó, Dobsina) a németség fellegvárai voltak, az erdőirtással és pásztorkodással foglalkozó szlovákság inkább a hegyvidéket lakta, míg a Rima és Sajó öntözte síkságot már a magyarok, így alkotva relatív többséget 1910-ben. A felemásságot két olyan személy is jelzi, akik más-más  szerepet töltöttek be a történelemben. Hanva poétája a mi panteonunkban helyet foglaló Tompa Mihály és Tiszolc szülötte, a kommunista mártír Vladimír Clementis, aki a magyarok második világháború utáni kitelepítésének legnagyobb propagálója volt. Mellesleg a  büsztje máig a szülővárosa főterét díszíti (?), ami lehet a történelem teljes spektrumú kezelése, a felmutatható nagy formátumú arcképcsarnok hiánya, illletve egyfajta megrekedtség is. 

Utunkat a száraz, kietlen, aszály sújtotta táj kísérte. Sok helyütt az elsárgult rétek, szomjas erdők képének váltakozása szegélyezte a magyar szakaszt. A felhőzet már Miskolc térségében felbukkant, aminek örültünk és nem is. Jó érzés volt látni, hogy végre megkönnyebbülnek a növények, hogy vízhez jutnak, ugyanakkor a kirándulást csúnyán be tudja árnyékolni egy-egy nagyobb égi áldás. Kitartóan mentünk a jól ismert 26-os úton Bánréve irányába, majd az egykori határállomás mostani kaszinóépületét magunk mögött tudva, szinte azonnal leszakadt az ég. Bajba is kerültünk, hiszen innen hogyan tovább? Módosítani kellett a Murány-áttörésen, ezért időt nyerve Rimaszombat felé vettük az irányt. 
Érdemes említést tenni Csizfürdőről, ahol a jódos víz enyhülést jelenthet az ízületi- vagy reumabántalmakban szenvedőknek, de utána jön Orávka és Bottovo. Orávka idén ünnepli fennállásának a 100. évfordulóját, akárcsak Bottovo. Az előbbi címerében Árva vármegye címerállata, a medve is szerepel, ami nevéből eredően is az onnan elszármazott és ide telepített szlovákságot jelenti. Nevezik még Kacagópusztának is, ami az 1938. október 5-i határvillongásról híresült el, amikor is magyar honvédek foglalták el ideiglenesen, de a csehszlovák határvadász egységek visszaverték őket. Mindkét oldalon követelt halálos áldozatokat az incidens és nem tette könnyűvé az elidnult komáromi és pozsonyi tárgyalásokat.
Viszont hat évre vastagon fogott az első bécsi döntést térképen megrajzoló  Ciano ceruzája, így a meglehetősen nagy méretarány 750 méteres eltérést jelentett, ami az 1:750000-es térképen a cseh és magyar részről sok-sok aprólékos részintézkedést jelentett. Az örömmámor Nagyszaláncon fordult át hamarosan sokkba, amikor megtudták, hogy a vasút miatt maradnak a szlovák oldalon. Orávka és Bottovo lakossága elmenekült. Hogy féltek-e a bosszúvágytól? Ki tudja...
Most nem a fegyverek ropogtak, hanem az esőcseppek kopogtak szaporán Kacagópusztán és a ,,falafalvakon" keresztülmenve (Abafala, Pálfala, Mártonfala), majd elérve Rimaszombatot töprengés vette kezdetét. Egy gyors elhatározással úgy döntöttem, hogy a Meleghegyi-víztározót keressük fel. Nem hiába nevezik így, mivel itt található a Felvidék (Szlovákia) legmelegebb vízű tava, a maga 27 °C-os hőmérsékletével. Ajánlják, mert népszerű fürdőző- és horgászhely. Az utóbbit tapasztaltuk, de most senki sem merészkedett bele, mert az idő hűvös volt és erősen esőre állt.
Rövid nézelődés után tovább indultunk. A csapadék aznap szeszélyesen hol lecsapott, hol már kipárolgott, mert már elvonult. Igazi kacskaringós, szerpentines, ugyanakkor alig járt úton mentünk Rátkó irányába. Valószínűleg a megnövekedett üzemanyagárak miatt is, de kihalt volt a szakasz. Forgalommal alig találkoztunk az elkövetkezendő szűk 20 kilométeren. A járatlansághoz az is hozzátett, hogy alsórendű út, a minősége ppedig eléggé kifogásolható volt. Egy-egy letérő volt csupán, az első falu pedig Szásza (Sása) volt.

A nap folyamán többször eszembe ötlött Witold Szczerek gondolata, amelyet a magyar falvakról írt. Nincs bennük élet, hacsak nem a romákat vesszük. Márpedig a hivatalos statisztika, a Romák atlasza (Atlas rómskich komunít na Slovensku) és a saját empíria nem mutatnak átfedést. Gömör és Kishont vármegye már régen a múlté. Egy része visszakerült 1938 és 1945 között, így egy kanyart írtunk le a nem visszacsatolt területeken is, viszont a kép ugyanaz: néptelenség. A szlovákok és a magyarok nem mutatkoztak. Helyettük a cigányság volt vizuálisan felülreprezentálva, ami sokszor megesik, ha szegényebb területeken fordul meg valaki. 
A népszámlálási statisztikák önbesorolásos alapon veszik számba a lakosságot. A Besztercebányai kerületnek (Banskobystrický kraj) (utunk során a Rimaszombati és Nagyrőcei járásokban jártunk) a 660563 fős lakosságából a 76,53% szlovák, 10,23% magyar, 2,35% roma, míg 10,01% nem válaszolt. Ugyanakkor a becslések a népesség kb. 25%-át, azaz minden negyedik embert romának találtak, ami becslés, viszont hivatalosan a kerület 516 településéből 266-ban vannak roma közösségek, ami 51%-os eredmény. 
Az említett Szászán is csak velük találkoztunk. A következő falu, Ratkó szintén az ő jelelénlétükről tanúskodott. A múltban kézműves falu volt, de manapság  inkább szegregátumként írható le, első blikkre.

A Nagyszirk határában található nagyolvasztó egy ipari műemlék, amit az egykori vasgyár épületei öveznek. A XIX. század végének mementója, ami megér egy kis kitérőt. A tájékoztató táblák részletesen beszámolnak az itt folytatott tevékenységről, igaz szlovákul.
Gömörrákost (Rákoš) érintve mentünk Kövi (Kameňany) irányába, ahol szintén a roma jelenlét tapasztalható.

A harmadik célpontunk Süvete (Šivetice) volt. A falu északi részén található a temető tőszomszédságában az a rotunda (körtemplom), ami a környék legrégebbi és a történelmi Magyarország kiemelkedő jelentőségű  egyházi épülete. Antiochiai Szent Margit tiszteletére épült a XIII. században. Belülről bizonyára  impozáns lehet, bár a felújítása hosszú évek óta folyik és a kapu feletti félköríves timpanonon már a javulás nyomait láttam, mivel korábban is voltam már itt. Sajnos nem tudtunk bemenni, mert egy telefonszámot sem találtunk, ahol lehetne érdeklődni, hogy esetleg lehetőségünk van-e megtekinteni az enteriőrt. 
Marad a dokumentumfilm:

Sokat foglalkoztatott az egykori Magyarországnak a demográfiai változása. Főleg az, amit a XX. század hozott. Ha létezik olyan etnikai egzotikum, ahol érdekes dolgok fedezhetőek fel, akkor kapásból ez a csöpp település jut eszembe. A temetőben nyugszik a Sendrei család, ahol a családi név eredete nem kíván erős fantáziát. Itt nyugszik Laurencsik Pál, akinek a sírköve magyarul van feltüntetve, de a leszármazott hölgyek már Laurenčiková néven vannak eltemetve, bár a rokonság nincs feltüntetve, de erősen sejthető. Más magyarok is nyugszanak itt, de ahogy oly' sok helyen, itt is a honfitársaink szava kiveszett, beolvadt, elvándorolt, esetleg kivándoroltak a temetőbe, miután leszolgálták a földi pályafutásukat. 
A templom cintermét fallal övezték, egy kaputoronnyal erősítve, amit haranggal is elláttak, illetve fazsindellyel fedtek. A falon túl, Kisperlász (Prihradzany) felé található az új temető. Érdekes, hogy az evangélikus templom tornyán régies szlovák felirat található. A szláv lokatív mostani ,,v"-je  akkoriban még duplavével íródott. Ez még a szabadságharc előtti időket jelenti. 
Volt egykoron híres fazekasság és vára is volt a falunak. Az utóbbinak nyoma sincs, az előbbit még egy mester, František Szarka őrzi. Ugye...? :)

Mivel szeszélyes volt az idő továbbra is, ezért hazafelé vettük az irányt. A következő falu már a magyar nyelvhatár északi bástyáját jelöli: Lice. És így tovább, visszafelé...

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:



 

Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr5417882269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása