Namaszte! Mint egy felhős, szórványosan napos időben, fel-felbukkantam a túrákon. Most egy ideig nem fogok tudni menni, az életem egy kicsit képlékeny lett, szerencsére csupa jó értelemben! Mielőtt szünetre vonulok, úgy gondoltam, hogy még egy kirándulásra elmegyek. A Kárpát-medence, a hajdani Magyarország turizmusának bölcsőjébe vezetett az utunk. 

Az 1600 km-es kárpáti vulkánkoszorú északi ékköve és az egyetlen alpesi jellegű hegységünk, a maga kiterjedésével pedig a világ legkisebb magashegysége. Sok csúcsa van 2500 méter felett, a hágók többsége 1900 felett, illetve vannak olyan tengerszemei, amik az év folyamán be vannak fagyva, bár sajnos ez az éghajlatváltozás miatt sokat változhatott bizonyára. 
A nevét Ivan Bohuš kelta eredetre datálja, míg a magyarok Tarcalnak hívták az Árpád-korban, ami kopaszt jelent, utalva annak sziklás, erdőszint feletti gneiszes, gránitos csipkézettségére.

Trianon előtt egy nemzetközi vonzerő területén belül helyezkedett el Boroszló (Breslau/Wrocław), Budapest, Bécs és Prága lakói is előszeretettel látogatták, illetve a Magyar Kárpát Egyesület (MKE) is ide tűzte ki a fókuszpontját. Ez az első világháború után annyiban változott, hogy Csehszlovákiához került, bár a lengyelek szerették volna maguknak lehetőleg az egészet, de a határok úgy alakultak, ahogy. Megkaptak 16 falut Árva és Szepes vármegyékből, többek között Nedecet (Niedzica). 
A trianoni határokon belül a sokkot követően nagyobb arányú fejlesztések indultak be a Mátra és a Bükk berkein belül. Így épült a lillafüredi Palotaszálló, 1927-ben, népszövetségi kölcsönből. A két hegység addig csak erdészeti terület volt, különösebb figyelmet gyakorlatilag senki sem szentelt nekik. Több-kevesebb sikerrel sikerült felépíteni egyfajta turisztikai vonzerőt, de a helyek adottságai nagyon halovány másai a Magas-Tátrának. Behozhatatlan előnyét azóta sem sikerült behozni, bár díjazni kell az erre tett erőfeszítéseket!

Nálunk is maradtak szép tájak. A szépséget el kell ismerni, de tudvalevő, hogy vannak fokozatai, amelyeknek az egyik kiemelkedő csúcsa a magyar élettéren belül a Magas-Tátra (Vysoké Tatry, Tatry Wysokie). Kinek mit jelent ez a hely? A síelőknek jó pályát Tátralomnicon (Tatranská Lomnica), a gyógyulni kívánóknak felüdülést a hörgőknek, a természetjáróknak eszményi panorámákat, míg számomra az utóbbi, illetve a tűzkeresztség érzését.
Nagyon korán indultunk és szintén korán érkeztünk a Csorba-tóhoz (Štrbské pleso). Az üzletekkel, parkolókkal és szállodákkal sűrűn övezett tengerszem egy kiinduló-, míg a tömegek számára egyben végpont is. Sokáig megoszlottak a vélemények, hogy ez az állóvíz ,,kétkulacsos", azaz a bifurkáció jelensége miatt a vize a Poprád (Poprad) és a Vág (Váh) folyók vizét egyszerre táplálja, így egyszerre a végcél a Balti-, illetve a Fekete-tenger, de az évek során kiderült, hogy az utóbbi, így az egyetlen folyóvíz, amelyik nem a Dunába torkollik, a Poprád. Ezáltal nevezték hűtlennek is, de az egyetlen kivételt képzi a Kárpát-medencében.

A betont és a kibontakozó csődületet magunk mögött hagyva a  úton kerekedtünk fel. Mint oly' sok mindennek, ennek az útnak is van története. Ez maga a Felső-turistaút, másnéven a Magisztrálé vagy Tátrai Magisztrála (Tatranská magistrála). Még az MKE kezdte építeni 1877 és 1883 között, majd a csehszlovák impérium alatt fejeződött be, 1937-ben. A szépen elrendezett, néhol már-már vasúti töltésre emlékeztető gyalogút kényelmes haladást biztosított, nem sok szintemelkedéssel, mivel a feleadata, hogy mint a kévét összekötő zsineg, fogja körbe a Tátra völgyeit és az oda vezető utakat. Jobbunkon a Menguszfalvi-völgy (Mengusovská dolina) terült el, felszökkenve pedig az Oszterva (Ostrva) fegyelmező orma emelkedett bírói tekintélyével a völgy fölé.
A völgyeket többnyire az őket birtokló, azt legeltetésre, fakitermelésre használó településekről nevezték el. Anno nem a szemkápráztatásban hittek az emberek, hanem erősen érdekeltek voltak abban, hogy az erőforrásokat adekvátan kiaknázzák. Ezért lett sok katlan, pláne a Liptói-Tátrában (Liptovské Tatry) annyira kopár, ahol erdőségek tűntek el, mint a Csendes-völgyben is (Tichá dolina). 

Hamarosan elérkeztünk egy fontos elágazáshoz (Rázcestie nad Popradským plesom), ahonnan a Magisztrála  jele vitt tovább keletre az Oszterva-nyereg (sedlo pod Ostrvou) felé, a  a Szimbolikus temető felé, A  délre a villamoshoz (Tatranská elektrická železnica; röviden: TEŽ), míg északnyugati irányba a Rysy és más célpontok felé. Mi is így tettünk, vagyis az utóbbi opciót választottuk. A terep innentől már erősebben emelkedett, a népsűrűséggel egyetemben. Itt érdemes megjegyezni, hogy Scheirich Laci bácsi szerint - a Tátra mindenttudó ismerője, több könyv szerzője és a hegység szerelmese - a 90-es években még több turista kereste fel a vidéket, mint manapság, de csak ingatom erre a fejem, mert így is néha megdöbbentő felvételeket látni, hogy mekkora tömegek gyűlnek össze egy-egy napon, pláne hétvégén! 

A Békás-patak (Žabí potok) idilli áthidalása után a róla elnevezett kereszteződéshez értünk, ahonnan a  vitt a Rysyre és a  maradva, tántoríthatatlanul gravitáltunk célunk irányába. Az erdőt a gyalogfenyves váltotta fel, ami hamarosan kezdett el-elmaradozni. Átgázoltunk hamarosan a Hincó-patakon (Hincov potok), ami lágy vízpermetével üdítette a vándorok tüdejét, akárcsak egy tömjénfüstbe burkolt áldás a rögök angyalaitól. Egy girbe-gurba emelkedőt követően egy katlanfalon vetettük meg a lábunkat. A jégkorszakok nyomai lépten-nyomon tettenérhetőek a Tátrában, hiszen volt olyan gleccser a Poduplaszkói-völgyben (Bielovodská dolina), amelyiknek a vastagsága elérte a 330 métert (sic!), az örök fagy és jéghatár pedig 1500 méteren kezdődött. Akkoriban errefelé nem volt divatos izzadni! :)

Látni, hogy a Tibetből elterjedt és divatos kőrakásokat alakítottak ki az arra járók. Ott ezeket ovóknak hívták, a tájékozódást szolgálták, de természetvédelmi okokból óvaintenek a szakemberek ezektől az ad hoc építményeknek a gyarapításától, védve ezzel a mikroélővilágot. 
Innen már tényleg nem volt messze a Nagy-Hincó-tó (Veľké Hincovo pleso) és a Hincó-szemek (Hincové oka). Az utóbbiak sokkal kisebbek az előbbitől, némelyik csupán időszakos és ottjártunkkor is némelyikben csak az alján ,,lötyögött" némi víz. A hincó  (Hinzen) szó a cipszer (szepesi szász) nyelvből ered, ami bányásztörpét jelent. Animista jellegű, valószínűleg a pogány hitvilágból átmentett folklórnak lehet elképzelni. A jó bányászhozam érdekében érdemes volt velük nem ujjat húzni. A hegység legendáriuma rendkívül gazdag. Felsorolni is teher, hogy mely helyekhez milyen legendák és mitikus lények köthetőek...

Röviden szusszantunk és megkezdtük a szintemelkedés napi dandárját. A csúcsig húzódó 1700 méteren 400 méteres emelkedővel küzdöttünk meg. Útközben feltűnt balkéz felől a Kis-Hincó-tó (Malé Hincovo pleso) kékje, alpesi virágokkal tarkított szőnyegbe foglalva, illetve a távolban az Alacsony-Tátra (Nízke Tatry) masszívuma. Kitartóan kanyarogva érkeztünk a Felső-Kapor-nyereghez (Vyšné Kôprovské sedlo). Az alpesi hangulatot nehéz mihez hasonlítani. A fentebb említett megmaradt hegységeink legfeljebb nyomokban emlékeztetnek erre az idillre. Akad pár erre hajazó pont, de ennyire azért egyértelműen nincs.

Betelve a látványtól rugaszkodtunk neki a csúcsnak. Egy gyalogfenyő nem sok, annyi sem nyújtott védelmet a kegyetlen napsugarak elől. A forróság majdnem csontig hatoló volt, a sziklák pedig hőtükörként verték vissza a meleg légtömegeket, bár a széllökések segítettek valamennyit a komfortérzet helyreállításában, de azért küzdelmes volt feljutni. A Kapor-vállhoz (Koprovské plece/Koprowe Ramię) ízelítőt nyújtott a kilátásból, innen pedig még egy kis emelkedővel a Kapor-csúcshoz (Kôprovský štít/Koprowy Wierch) értünk ki. Mint egy árboc, úgy magasodik az ormok erdeje fölé. Ha azt írom, hogy lélegzetelállító, akkor nem mondtam semmit...

A Kapor neve a Kupfer (réz) német szóból ered, utalva a völgyre és a középkori bányásztevékenységre. Ügyetlennek hat ez az elnevezés, de meghonosodott és mi ezzel élünk. Innen mindössze 600-700 méterre volt légvonalban a Cubryna (Čubrina) csúcs, a függönyként alábukó és ismét felszökkenő Szmrecsini-hágó (Temnosmrečinské sedlo), illetve tőle balra a Szmrecsini-völgy (Temnosmrečinská dolina), a Felső- és az Alsó-Szmrecsini-tóval (Vyšné aj Nižné Temnosmrečinské pleso). A szmrecsin fenyvest jelent (ciemne smreczyny = sötét fenyves). 
Ha egy kicsit balra tévedtünk a sziklaoromtól, akkor a Kapor-völgy (Kôprová dolina) tűnt fel a távolban, amely az említett Szmrecsini-, illetve a Hlinszka-völgyek (Hlinská dolina, hlina = agyag) egyesüléséből keletkezik, fő folyóvize pedig a Kapor-patak (Kôprovský potok). Látható volt a Kriván (Kriváň), a szlovákság nemzeti hegye, a Lorenz-hágó (Bystrá lávka, Bystra Ławka), a Nagy-Szoliszkó-csúcs (Veľké Solisko), a Csorba-csúcs (Štrbský štít) és még lehetne a végeltenségig sorolni a kisebb-nagyobb földrajzi egységeket, neveket...
A Cubryna már a határ, azon túl Lengyelország terül el és egyben a történelmi Magyarország határa is volt egyben. Bár tudjuk, hogy visszaszerezni lehetetlen és az idő előrehaladtával egyre kilátástalanabbá vált, de kinek ne dobbanna meg a szíve arra a gondolatra, hogy ismét úgy legyen...?

Indiában a jógik a Himalájába vonulnak el, Mózes a Sínai-hegyről hozta le a Tízparancsolat kőtábláit, Tibet a Himalája ölelésében fekszik, Mohamed utolsó beszédét a kegyelem hegyén mondta el, ahol a legendárium szerint Isten megbocsátott Ádámnak és Évának. A hegyek... Bűvöletben tartják már az idők kezdete óta az emberi lelkeket. Sokan közelebb érzik magukat Istenhez, a magasabb erőkhöz. Az alföldeket a folyók elmosták, elöntötték, nem hagyva teret, de a hegyek maradtak. ,,A víz szalad, a kő marad, a kő marad."
Az előző életekre emlékezni a buddhizmusban egyfajta abhijna, vagyis egy buddha, egy bódhiszattva vagy arhat (magas szinteket elért szent) kiváltsága. A hat abhijna egyike az emlékezés az előző létformákra. Évek óta foglalkoztatnak a keleti tanok. Tudom, hogy a megvilágosodástól fényévekre vagyok, de itt mégis azt érzem, ennyire magasan, hogy az előző életemben, életeimben a hegyek vonzásában éltem vagy egyenesen ott. Egy ilyen erős karmikus lenyomat pedig a túrázásban ölt testet, nem beszélve az elragadtatásról, amit ott fenn érzek...
Míg fenn a szent, alul a profán, ahogy Eliade dichotómiájában megírta. A lenti világ lázgörbéje már a negatív tartományokban van és meredeken esik évről-évre, ami a morális és szellemi részt illeti. A megjegyzés rovatba a kalpák (világkorok) orvosa a MENTHETETLEN szót írta fel, vastag ceruzával. Személy szerint azért él bennem a remény, hogy a dolgaink jobbra fordulnak, ami az emberiséget illeti...

Fennkölt gondolatokkal és érzésekkel töltekezve indultunk ugyanarra, lefelé. A függőleges övezetesség éreztetve a hatását, egyre inkább életbe lépett. Nem csupán az erdőségek kezdtek megszaporodni, hanem a hőmérséklet is egyre melegebbé vált. A Poprádi-tónál (Poprdaské pleso) úgy határoztunk, hogy nem megyünk le. Csábító lett volna a Szimbolikus temető is, de időhiánnyal küzdöttünk. 
A temető (Symbolický cintorín pri Popradskom plese) ötlete, annak szimbolikus volta Otakar Štáfl és Alojz Lutonský elképzelése volt. Mindketten csehek voltak, de a Tátra szerelmesei. Erre a kis területre már sok-sok kereszt, emlékplakett került, illetve egy kisebb kápolna is 1936-ban, a poprádi mérnök, Róbert Vosyk jóvoltából. Majd máskor!

Elérve a kisbuszt még volt idő egy kis frissítőt magunkhoz venni, illetve falatozni egyet, mielőtt hazafelé vettük az irányt. Kassa már a szürkületben ért minket utol. A hazai írói panteon egyik géniuszát, Márai Sándort adta nekünk. Az egykori polgárváros lakói Márai szerint esténként ingujjra vetkőztek, hogy olvassanak, míg az Alföldön kevés kivételtől eltekintve a disznóvágás volt az egyedüli felüdülés. Lekezelő, de találó véleményével egyetértek, bár a XX. század és a kortárs kapitálhitványizmus süppedékében sok minden kiegyenlítődött, de egykoron egy olyan városról volt szó, ahol a városi könyvtárba beiratkozottak túlnyomó többsége minimum kétnyelvű volt és a harmaduk három nyelven kölcsönözte ki az irodalmat. Hála a lakosságcserének, a németek elüldözésének, ez már a múlt. Szlovák hegemónia van és gyakorlatilag egynyelvűség...
A tátrai őrtüzek pedig a szívünkben égnek tovább!

(Forrás: mapy.cz)

Távolság: 9,5 km.
Szintemelkedés: 1100 m.

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!

Farkas Csaba Tamás

Képek: