Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Południca

2022. október 12. - Csellengő Wilkowski

El sem lehetne képzelni jobban elpocsékolt napot egy olyannál, amikor a verőfényes napsütéssel megáldott szombatot a négy fal között tölti az ember. Egyszerűen olyannak hat, mintha a nyertes lottószelvénnyel gyújtanám be a kályhát. Annyira ott jártam fejben is, hogy már lélekben a magaslatról tekintettem körbe, hogy magamba tudjam szívni a körpanorámát. Így elteltek a hétköznapok, sűrű ábrándozások közepette.
Aztán végre elérkezett a hétvége. Nagyon korán kellett indulni, mivel az Alacsony-Tátra északi lejtőinek egyik bércére igyekeztünk. A hegység gerince kelet-nyugati irányban húzódik, amire a Poludnica vonulata merőlegesen fut. Mivel az Alacsony-Tátra többnyire gömbölyded gyephavas, mészköves felépítéssel, ezért fiatalabb a Magas-Tátránál. Kevés kivételtől eltekintve (Chopok, Gyömbér (Ďumbier)), jellemzően lekerekített csúcsok tagolják, nem olyan gránitos ciklopszok, mint északra. 
Ilyen volt a Poludnica is, ami mészkövességének köszönhetően barlangokat is tartogatott az utunk során, igaz, nem akkora kiterjedésűeket, mint a Déménfalvi-völgyben (Demänovská dolina), de akadt. A csúcsnak is van egy neve, ami említést érdemel, hiszen a szláv mitológiában a południca (más nevein: przypołudnica, żytnia, rżana baba, baba o żelaznych zębach) egy olyan gyilkos démoni asszony, aki a mezőkön dél tájban jelenik meg. Azok asszonyok válhattak południcává, akik az esküvőjük előtt vagy annak folyamán meghaltak. Átok sújtotta lényként jártak át a másvilágról és ragadtak magukkal a mezőkön dolgozó embereket. Azért is délben, mert a południe delet jelent lengyelül. Égtájként és napszakként egyaránt, akárcsak a mi magyar nyelvünkben.
Szerencsére a nevét nem fémjelezte az élmény, így Szentiván (Liptovský Ján) déli határában leparkolva egy turisztikai centrumot magunk mögött hagyva kezdtük meg az emelkedést, a zöld jelzésen. Kezdetben erdős szakaszon, majd egy sípályán, ami eléggé baltával faragott, mondhatni bunkó emelkedő volt, hiszen a téli sportok szerelmeseinek letarolt hegyoldal csak a monoton kaptatást hordozza magában a gyalogos turistának. Ugyanakkor mindig sajnálattal látom, amikor egy erdőséget gyökerestül csak ebből a célból pusztítanak ki. Így eléggé szuszogva abszolváltuk ezt az etapot, miután már fenyvesek és bükkösök jelentette miliő vette át az uralmat az utunk két oldalán. Szintén megterhelő volt, de legalább természetközelibb. Az avar már gombák sokaságát tudta felmutatni, ezért meg-megálltunk, hogy szemügyre vegyük és lencsevégre kapjuk őket. Az ösvény mellett egy törött kereszt is volt. A szlovákságra jellemzően ez egy kettőskereszt volt , dvojkríž, ahogy mondanák. A jobb alsó szára vagy letört magától vagy valamilyen, önmagát erősnek képzelő ember vette célba... A túrák során már sok ilyen neurongazdag megnyilvánulással találkoztunk. Sajnos.
Egy irtásra értünk, ahol egy bódé, egy fából ácsolt illemhely és ülőalkalmatosságok fogadtak minket.  
A meredekség mit sem változott, izzasztott bennünket derekasan, de egy sziklás vonulat mellé érkeztünk, ahol egy kisebb barlang nyújtott hűsítő pihenőt. A mapy.cz tanulsága szerint a Kamenné mlieko, magyarul köves tej névre hallgatott a képződmény, aminek a falán egy emléktáblát helyeztek el. E szerint 1944 őszétől ezen a kicsi helyen négyszáz, Lengyelországból és Szlovákiából elmenekült zsidó bujkált, akiket Németrporuba (Závažná Poruba) lakói láttak el élelemmel, a saját életük kockáztatásával. Abban az időben ez nem kis bátorságot jelentett, mert kollektív bűnösséggel sújtva Lidice, Oradour-sur-Glane településeket a németek a földdel tették egyenlővé őket, a lakóit gyakran kivégezve, deportálva. De Besztercebánya Fončorda városrésze is egy, a németek által felégetett felsőgarami falu emlékét viseli. Kallóst (Kalište) a visszavonuló német alakulatok gyújtották fel, de nem újjáépítették, hanem a lakosságot Besztercebányára telepítették, akik a nevezett városrész első lakói lettek. A falu pedig egyfajta skanzenja a szlovák nemzeti felkelésnek (Slovenské národné povstanie, SNP). 
Innen még további erőlködés várt ránk, majd kijutottunk a Predná Poludnica (Elő-Poludnica) sziklás leszakadásokkal tarkított északi mellvédjére, ahonnan impozáns panoráma fogadott minket. A Liptói- és a Magas-Tátra déli oldala kínálta magát. Déli irányba tartva néhány négykézlábas, csúszós, saras domboldalt leküzdve a névadó csúcsra értünk. Innen már a Liptószentmáriai-víztározó (vodná nádrž Liptovská Mara), a Kócs-hegység és halványan a Kis- és Nagy-Fátra is látszott. Nagyobb pihenőt engedélyezve magunknak elfogyasztottuk az elemózsiánkat, gyönyörködtünk a tájban. Meg is érdemeltük ezt a kisebb ,,eltávot", mivel a szintemelkedés oroszlánrészét ezen az 5 kilométeren tudtuk le. A csúcs alatt, északnyugati irányban egy bronzkori erődítmény nyomait tárták fel (Hradisko Poludnica). Ezt a pontot nem érintettük, de a világhálón fellelhető képek tanulsága szerint ma már semmi sem elékeztet az erősség helyére. Kilátópontként kiváló, de abból mi is kaptunk ízelítőt magasabbra. Máshol is van a környéken ilyen településmaradvány (Hrádok, Beňovo, Rohačka, Hradisko Demänovská Poludnica). Erős fantázia kell, hogy ide hajdani várakat, településeket tudjon képzelni az ember. Ha bárki ilyesmire vágyik, akkor Havránokot érdemes felkeresni A Liptószentmáriai-víztározónál. Egy kelta kori település rekonstruált szabadtéri múzeumát rendezték be, a pár eurós belépőt azért is éri meg, mert a Kócs-hegység lábától rá lehet látni a tóra, a Liptói- és az Alacsony-Tátrára, így pont átellenben foglal helyet, ahol voltunk.
Innen már csak lefelé ereszkedtünk, alig-alig pár emelkedővel az előző szakaszhoz képest. Barlangok, kőkapuk szegélyezték utunk, haladtunk át rajtuk. Külön említést érdemel a Skalné okno (Kőablak) nevezetű sziklaformáció, ami mészkőkapuként áll az utunkban, de rajta halad keresztül a kék jelzés. A Kúpeľ alatti elágazástól megint az ismert zöld jelzésre tértünk rá. Muszáj volt igyekezni, mivel elég gyorsan kezdett besötétedni. Friss élmény Jozef Karika misztikus világa, amiben az erdő és az éjszaka nem a legjobb párosítás. Viszont ez csak szerencsére fantazmagória, de elég erős súllyal esik a latba.
A Rakytovica kereszteződésében azért az irtás szélén még mindannyian fotózgattunk, hiszen a naplemente rózsaszínre festette a Liptói- és Magas-Tátra vonulatát. Kihagyhatatlan volt, így egy tízperces pauza után haladtunk is tovább.
A faluba már teljes sötétségben érkeztünk meg. Törődötten oldottuk le a bakancsainkat, öltöztünk át, huppantunk le. A combos terep után igazán felemelő érzés volt az igénybevett testünket ülőhelyzetben tudni. Innen már csak hazafelé vettük az irányt, amit a teliholdas égbolt világított a tompított fényszóróinkon kívül.



ke_pernyo_foto_2022-10-12_13_00_38.png

Távolság: 12,2 km.

Szintemelkedés: 1030 m.



Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:


 

Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr7517951176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cila03 2022.10.12. 12:49:49

Szívből gratulálok újabb, kiváló hely- és történelmi ismeretekről is tanúskodó írásodhoz.
süti beállítások módosítása