Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Mantrázás a Palócföld déli lejtőin

2023. április 14. - Csellengő Wilkowski

Ha a nyugati világ kütyüguruit veszem alapul, a sok multinacionális pontifex maximust, akik egy boldog világról beszélnek, akkor működésbe lép az a fajta ösztönös lelkiismeret, ami arra rímel, hogy ezek az emberek a kapitalizmus prófétáiként homokot szórnak a szemünkbe és kiröhögnek minket. Adóalanyok, konzumbirkák, akik azért vannak, hogy pár kiváltságosnak több szám sorakozhasson a számláján, hogy más pszichopatáknak felvághasson azzal, hogy neki még két helikoptere van, újabb villája az Antillákon, még több szám birtokosa.
A keleti, tradicionális gondolkodás azt látja, hogy a gyümölcs, amit emberiségnek látunk, beérett. Inkább már fonnyad és egyszer lepottyan a talajra. Azt mondja, hogy lelki értelemben alulmúlja önmagát és soha sem volt ennyire primitív. A kereszténység az utolsó időkkel operál, de ugyanakkor szinonimái egymásnak bizonyos értelemben.
Ha a számok növelésénél tartunk, akkor ugyanazt az analógiát tudom megfeleltetni ennek a kapitalista kapzsiságnak (maccsarija), mint amit a gyerekek egy számítógépes játékban művelnek: számokat növelnek, mert végső soron ez a szubsztantív lényege az egésznek, mert mennyiségben kell kifejezni azt, hogy valaki a másiknál előbbre való. Ennek a kortárs fokmérője a pénz, aminek a 80%-a sosem létezett, mert csak bitek formájában tárolódik merevlemezeken...

Őrület, igaz? De tulajdonképpen minden büszkeség (mána) ebből ered, mert az emberek szoronganak és másoknál akarnak jobbak lenni, tűnni. Ez csak káprázat (mája), aminek a tudatlanság az alapja (avidjá), ami a függő keletkezés kiindulópontja. A lényeg, hogy mindezt A valóságnak felfogni esztelenség. A psziché része az univerzumnak, az ember a természetnek és nem a természet van az emberért...

Magyarázatokra van szükségem. Ezért olvasok, okulok, töprengek. A buddhizmus az utóbbi időben sok mindenre megadta számomra a keresett válaszokat, igaz nem mindennel tudok azonosulni, egyetérteni, de remek kiindulópont. A világ kinyílt és az ötleteknek nincs határa, ezért van az, hogy nem kell akkora fába vágnia bárkinek is a fejszéjét, mint Kőrösi Csoma Sándornak, aki Székelyföldről ment Tibetbe, hogy hosszú és sokat látott emberként a Kancsendzönga árnyékában leljen végső nyugalomra, Dardzsilingben. A műveltsége a mai kor mércéjével is elképesztő, hiszen neveztek el róla két tanítási nyelvű gimnáziumot is, mivel húsz nyelven írt, beszélt vagy olvasott, tibeti-angol szótárat írt és nem utolsó sorban a tibetológia egyik nemzetközi zászlóvivője.

A kis hazánk ilyen kiemelkedő és bámulatos híressége méltán érdemelte meg azt, hogy a hálás utókor emléksztúpát emeljen a részére Taron. A szellemi érdemeit nem kisebbítve, a vállalkozás, hogy ekkora távot tesz meg, a maga idejében is lehengerlő teljesítménynek számított. Az egykori Gaál-tanyán emelték, amit maga a Dalai Láma szentelt fel 1992-ben. 
Érdemes felkeresni azoknak is, akik a vallásokban nem mélyedtek el, de vágynak egy kis egzotikumra. Azoknak is érdemes felkeresni, akik foglalkoztat a transzcendencia, mert számukra is élményt jelent. Lenn, a parkolótól egy kényelmes, jól kiépített ösvényen lehet eljutni a terület magvát jelentő sztúpához. Útközben kisebb szobrok ékesítik a kertet. A sztúpa a külső és a belső romboló erők ellensúlyozására épült. Egy-egy ilyen épületben megvilágosult lényektől származó relikviákat is tárolnak. Ennek az épületnek további különlegessége, hogy a külső falán imahengerek vannak felszerelve, így a látogató azt körbejárva meg tudja pörgetni, elhaladtában. Azonban az igazi meglepetés a beltérben van, ahol egy gigantikus verziója van ezeknek a kis pörgethető alkalmatosságoknak, amit már egy külön villanymotor hajt. Ebbe a konstrukcióba négymillió mantrát írtak fel, aminek az összsúlya egy tonna. Ennyi fohász pörög éjt nappallá téve, hogy az égiekkel kapcsolatot teremthessen. Ennek van súlya...!
A Tara templom sajnos zárva volt, de a Leslie L. Lawrence műveiből jól ismert avas jakvajas teát sikerült a büfében megkóstolni, aminek az ízében szintén nem csalódtam. A temérdek imazászló verdesésében azért sütkéreztünk még egy kicsit, füstölőt gyújtottunk és jó volt egy kicsit magunkba szállni. 
Elgondolkodtató volt az a férfi, aki western csizmában, talpig bőrruhában és napszemüvegben jelent meg. Ránézésre a Hell's Angels banda tagjának mondtam volna, de a kezében malával, a tenyereit összeérintve hajolt meg és mormogott fohászt. Csizmáinak markáns kopogásával sétálta körbe a sztúpát, pörgette az imamalmokat és a maláját. Kicsit átszellemülve megállt távolabb, ismét végrehajtotta a kezdeti szertartást és csendesen távozott. Néha igaz az az elcsépelt szólás-mondás, hogy ,,Ne ítélj elsőre!" 
Fegyelmezett látogatók jöttek, akik fényképeztek, olvasgatták a paravánokat, mivel több kisebb-nagyobb tárlat helyet kapott a melléképületekben. Valamelyik a buddhizmus anyagi, a másik a szellemi örökségével foglalkozik, míg egy harmadik Kőrösi Csoma Sándorral. Le sem tudom írni azt a sok adatot, ami ott szerepel, mindenki maga fedezze fel! :)

Még visszatekintettünk a járműtől, hogy egy kevésbé kiépített és felkapott látványhoz járuljunk, mégpedig Becskéhez. Kanyargós, gyér forgalmú utakon haladtunk a 21-es számúról letérve, hogy a kies településhez megérkezzünk. Maga a falu is meghatóan szép fekvéssel bír, hiszen a Fő út közepén a Becske-patak viselkedik trónkövetelőként, a teret bíróként két részre osztva. A központból pedig a falu széle felé haladva egy üres, parkolónak kinevezett területen hagytuk a kocsit. 
Maga a falu Bechke néven szerepel először, 1272-ben írott forrásokban. Valószínűsíthetően a Benedekből ered az elnevezése, ami a benedek-rendi kolostor meglétét feltételezte. Azóta is a római katolicizmus az uralkodó, illetve 1997 óta egy kicsit árnyaltabb a helyzet, mivel akkor a Gyémánt Út Buddhista Közösség vásárlási szándékkal lépett fel a falutól északkeleti irányban lévő területet illetően. A helyiek nem örültek neki, mivel a hegyektől elzárt vidékre ide jövő, számukra abszolút idegen elemekben betolakodót láttak. Ezért a megvételt népszavazás, sőt egy barátságos focimeccs is megelőzte, amely során a buddhisták kikaptak. Sebaj! Ezen maguk sem lepődtek meg. A népszavazás valamelyest a közösség irányába billentette a mérleg serpenyőjét, így megvehették az egykori romos épületeket, amit kitartó munkával meditációs- és közösségi térré alakítottak. Bő negyedszázad elteltével az őslakosok és a helyiek viszonya harmonikus. Olyannyira, hogy 2008-ban felépült a Csiga-hegy északi hajlatában a 9 méter magas Megvilágosodás Sztúpa.
Egy harmincméteres szintet kellett abszolválnunk, hogy felérhessünk. A kilátás és a környezet is pazar volt. A tari csendhez képest viszont néhány látogató oda nem illő viselkedése jelentkezett zavaró tényezőként. Ha körbesétálja valaki a sztúpát, akkor nem káromkodva, mindenféle hétköznapi használati tárgyról beszélgetve teszi. Annak a helye is megvan, de ez olyan volt, mint a homokszem, illetve inkább a csavarhúzó a gépezetben. Mintha valaki mély meditációs élményre vágyik facebookozás közben...

Na, de kicsit elmélyedve révedtünk egy kicsit és ideje volt indulni, mert a nap kezdett lemenőbe váltani. Ahogy Jiří Weil írta, a maga idejében az emberek papírzizegéssé és számokká váltak. Manapság már 0-ák és 1-esek formájában lettek számok, de a lényeg még személytelenebb, mint valaha. A kérdés az, hogy Bagdy Emőke gondolatát, miként mi bio-pszicho-szociális lények vagyunk, tartjuk szem előtt vagy vonalkódokká lényegülünk át, akik matériák; energia és lélek nélkül... Ez a kérdés, válasszatok!

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:



 

Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr1118082410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása