Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

A Hernád-áttörés

2022. december 01. - Csellengő Wilkowski

Van egy eldugott szeglete a Felvidéknek, ami kiesik a fősodrú látószögből. Délkeletre van a Magas-Tátra gránitos rögeitől, és szintén ugyanebben az irányban az Alacsony-Tátra többnyire gömbölyded, mészköves gyephavasi lankáitól. A Király-hegy (Kráľova hoľa) alatt futó 66-os számú és a 67-es Dobsina (Dobšiná) felé vezető országutak szögében helyezkedik el a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park oroszlánrésze, de ezen túl is nyújtózkodik, hogy megérinthesse Vernár mellett az Alacsony-Tátra legkeletebbi csücskét, de a 67-es úttól Garamfő (Telgárt) felé menet balkéz felé elhelyezkedő kisebb terrénumokat, mint például a Borovniak csúcsa.
Délen a Dobsinai-domb (Dobšinský kopec), illetve a város medencéje övezi, illetve a Gömör-Szepesi-érchegység. Északon a Hernádi-medence (Hornádska kotlina) határolja. És innen a túra névadója. Nem tekinthető teljesen egy határolótényezőnek, mert Káposztafalva (Hrabušice) alatt belép a karsztos területre, amelyet az évmilliók alatt, álhatatos munkával fúrt át, létrehozva ezt az impozáns szurdokot, amin keresztül az utunk vezetett. Kissé olyan, mint a Szádelői-völgy, amit egy patak munkája végzett. Bár itt a Hernád még eléggé vékonyka és sekély, de ideje volt sok, emberöltők százai. 
Hajnalhasadtakor útra keltünk és Létánfalva (Letanovce) felől közelítettük meg a területet. Robi barátom felkészültségét jelezte, hogy kalkulált a téli naplemente koraiságával, ezért volt B-terv is. Egy hurokban álltunk meg a járművel, amit egy fából ácsolt díszes kapu alatt áthaladva értünk el. Mívesen volt kifaragva a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park (Národný park Slovenský rajfelirat. Bár az időnk téliesbe nyúlóan őszies volt, azért a nap sütött, míg útközben a Nyilas (Hnilec) és Igló (Spišská Nová Ves) közötti szerpentines, hegyvidéki etapon már hólepel csendjébe burkolózott az erdő. Megszentelt fátyolként takarta be az ágak kuszaságát és az avart.
Mi már saras terepen kezdtük meg a túránkat. Elsőként a piros jelzést érintettük, majd balra kanyarodtunk a Tamásfalvi-kilátóhoz (Tomášovský výhľad). Kicsi emelkedőt követve nagyjából sík terepen haladtunk, majd jobbra fordulva értük el azt. Bámulatos, hogy milyen sziklapárkányt jelent valójában, hiszen a neve alapján emberkéz emelte alkalmatosságot feltételezne az ember, de önállóan lett az, ami. Érdemes volt egy kicsit elidőzni itt, hiszen a völgy felől jövő fuvallat nem csupán hűsítő volt, hanem két világ közötti átjáróként hatotta át a vándor esztétika után sóvárgó lelkét. Ez érezhetőbb volt, mint az ácsolt fakapu. 
Továbbindultunk a folyó irányába a sárga és a zöld jelzések szimbiózisán át, majd egy letérővel csak a zöldön. A szokásos elágazások (rázcestie) táblarengetege fogadott minket. Ez egy kivágott és kezelt fatörzsre volt rögzítve, ami érdekes, mivel sok nemzeti parkban ez a módi. Körös-körül a bükkök hajlíthatatlan sudársága őrizte a szemünket a halványodó napfénytől, ami korábban világosságot nyújtott, de innentől kezdve egyre inkább szürkületbe fordult át a világ. Sebaj! 
A folyó hamarosan már nem csak lapos parttal, hanem marttal ékelődött jobb és bal oldalon egyaránt, mi pedig a vízfelszín felé szorultunk, sok-sok tálcával, amiken haladtunk. Ez egyben a kék jelzés is volt, amit a Hegyimentők útjának is neveznek (Chodník horskej služby), de hivatalosan a Hegyi Szolgálat Hernád-áttörés ösvénye. A története 1960-ban kezdődik és a végleges kiépítése 1974-re fejeződött be. Azóta rendszeresen karban van tarva a szakasz, de nem árt óvatosnak lenni, mert előfordul letört tálcarács vagy kilazult lánctartó vas. tartalmaz 7 hidacskát, 374 láncot, 164 hágcsót és 85 fapallót. Illetve ez volt pár éve, de ez változik az idő során és bizonyára változott is. Viszont a számok komoly beruházásról és erőfeszítésről tanúskodnak.
Az említett elágazástól (Pod Tomášovským Výhľadom) egészen a Hernád-torokig (Hrdlo Hornádu) követtük, hűségesen. Szemet gyönyörködtető volt mindaz, amit a víz jelentett, hisz olyan tiszta volt, a kéksége akár a smaragdé, hogy a tekintetet sokszor magához vonzotta. Ezért érdemes mindig meg-megállni, mert szó sem lehetett arról, hogy menetközben gyönyörködjünk, mivel egy-egy szakaszon a láncok fogása nem opció, hanem íratlan biztonsági kötelesség volt. Bárki, aki ide készül, nézzen a lába elé, képeket pedig csak úgy készítsen, hogy biztos a lába alatt a talaj. Egy óvatlan mozdulat elég, hogy az ember a jeges áramlatban kössön ki, ami a völgy zártsága miatt nyáron is dermesztő tud lenni, de télvíz idején akár végzetes tragédiává is fajulhat. 
Hamarosan elérkeztünk az első hídhoz (Mostík Nad úžinou = Szoros fölötti híd). Egyszerre csak páran mehettünk át, de azért érdemes szakaszosan megtenni, mert a himbálózás a gyenge gyomrot kellemetlen eseményre sarkallja. A Stupačky Pod mlynom szakasz sok izgalmat tartogatott, ahol oda kellett figyelnünk minden lépésre, mert ez már tálcás szakasz volt, ami lánccal is biztosítva volt.
A folyásiránnyal szembe mentünk, így átértünk a Hernád jobb partjára, ahol a Létánfalvi malomhoz értünk. Fel-le baktattunk, mivel a Hernád-torokig azért csak összejött egy pár száz méternyi szintemelkedés, igaz csöndesen, amíg ezeket a sinusgörbéket írtuk le. 
A malom (Letanovský mlyn) tulajdonképpen mára egy pihenőpont, ahol nyaralók és néhány vendéglő sorakozik. A hely ugyan tartalmazza a névadó épület romjait is, de egyáltalán nem kiemelkedő. A Trstený-patak (Nádas) itt torkollik bele a folyóba, de az azon átívelő Karthauzi-híd (Kartuzianský most) már annál inkább megállásra késztet. Olyan, akár a Poltár vagy Nyustya (Hnúšťa) mellett lévőek, de a környezet még ezen az összképen is szebb irányba hangol. Egy emléktábla arról tanúskodik, hogy a szlovák nemzeti felkelés (SNP) idején felrobbantották, 1944-ben. Az útikönyvek szerint a németek, bár ez a táblán nem szerepel. 
Ottjártunkkor a hely kihalt volt. Rajtunk kívül egy pisszenést nem lehetett hallani. A  vendéglőn - bár baltával faragott fordítással - ki van téve magyarul is jó  pár instrukció, illetve tiltás a hozott innivaló fogyasztását illetően. Eléggé lehetetlen értelmezni. A mondanivaló a lengyelből érthető. Na, de már ez is valami!
A vendéglátóhely ponyvával fedett részén azért jól esett egy kicsit szusszanni és az elemózsiánkat elfogyasztani. A csapatra jellemző nézeti különbségek itt felütötték a fejüket, de mint oly' sokszor, most is sikerült egy kis humorral feloldani. Ennyi komolyságot nem lehet nevetés nélkül befogadni! :)
Megnyugodtak a megerőltetett tagok és a kedélyek, ezért felkerekedtünk, hogy abszolváljuk az út maradék részét. Ismét oldalt váltottunk, átkeltünk a Malom feletti kötélhídon (Lanový most Nad Mlynom), majd hamarosan a Reťazová lávka Nad Zelenou dolinou nevű műtárgyon, ami magyarul a ,,Zöld-völgy feletti lánchídnak" felel meg. Innen a Lanová lávka hídján a Vöröskolostor-szurdok elágazásához (Kláštorská roklina, ústie) értünk. Innen megint izgalmas távlatok nyílnak, mert a kolostor romja már régóta izgatja a fantáziámat. Ezúttal nem mentünk oda, de az élet hosszú és máskorra is kellenek célok. Majd máskor... :)
Logikus elgondolás, hogy a Vöröskolostorhoz (Kláštorisko) vezető utak közül a zöldet egyirányúsították. Ezt már csak itthon fedeztem fel, de sokszor járt ez a fejemben. mert bizony ezeken a tálcás szakaszokon (stupačka) bizony komoly fennakadásokhoz vezet az, ha szembe jön egy nagyobb csoport, ami szerencsére most nem történe meg. Viszont érdekes volt, hogy valaki egy olyan szobakutyát hozott el ide, amelyiket kikötötték és nyöszörgött a Tamásfalvi-kilátón, mert a gazdi elment pár méterre. Nincs azzal semmi baj, ha bárki meg szeretné sétáltatni a kis csahosát, de ez a terep még a nagytestű kutyáknak sem ajánlott. Maximum akkor, ha kézben viszi a gazdája, de ez erősen nem javallott. 
Tanúi voltunk a Barlang-lépcső (Stupačky pri Jaskyni) kitettségének, előtte pedig egy emlékhelynek, ahol négy hegyimentő vesztette az életét 2015-ben egy mentés alkalmával. Érdekes, hogy anno,  négy éve egy őszi napon voltunk itt, szép, napos időben jártunk erre. Akkor is itt volt a fakereszt és rajta a játék helikopter, ami most is oda volt erősítve. Az emléktábla pedig mit sem vesztett egykori fényességéből. Bár ne lenne itt... 
Lemaradva a csapattól egy transzcendens gondolat suhant át a fejemen, ami paranormális is egyben. A folyó neszezésén, csobogásán és a saját lélegzetemen kívül semmi mást nem hallottam, de senki mást sem. Mi van, ha elhagytam ezt a dimenziót, mi van akkor, ha egy hasadékba zuhantam? Jozef Karika műve eléggé elültette bennem ezt a magvat. Egyszer csak belesétáltam egy féreglyukba, mint a Stalkerben a szúnyogpilisbe eső csavar. Ízlelgettem ezt a gondolatot, amíg a válaszokkal terhes csend dobolt a dobhártyámban. Nem éreztem félelmet, de a kíváncsiság magával ragadott. 
Sok percen át mentem így, amikor a csoport kezdett el szólongatni. Az éber álom (lucid dreaming) véget ért, az éber REM-fázis átszakadt. Nem volt baj, sőt, mert sok kedves arc fogadott. Azok, akikkel már sok-sok kilométert megtettünk, sok kalandos és vidám élménnyel lettünk gazdagabbak. Hozzájuk tartozni érték!
A Barát-lyuk (Mníchová diera) után már nem sok emelkedés, trükkös terep várt ránk, kifejezetten szelíddé vált az egyik épülőben lévő pihenőhely környékén. Egy kisebb barlangnak, de inkább nisének beillő sziklaalakzatban üldögélő, imádkozó faragott szerzetes intett nekünk búcsút. Egy apró szándék, egy találó szép alkotás, ami az utazók lelki üdvének manifesztuma. Ki tudja? Mindenesetre tetszett. 
A Nagy-Fehér-víz a Hernád-toroknál egyesül az áttörés névadójával. Innen intettünk búcsút a szurdoknak és a kerékpárúton kerültünk vissza a buszhoz. Az eredeti elképzelés szerint a sárga úton mentünk volna, hogy amint alant láttunk, azt fentről is szemügyre vehessük pár kilátópont formájában, de már értelme sem lett volna, mivel már nagyon erősen szürkült, a busznál pedig a teljes sötétség ért utol minket.
Alaposan lecsapkodtuk a sarat, az út porát és megfáradva, de mégis feltöltődve indultunk haza...