Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Magukrahagyottak

2021. június 27. - Csellengő Wilkowski

A tavasz már véget ért. A  virágok döntő többsége megnyitotta a szirmait a világnak, volt beporzás és szorgoskodó méhek lepték el a mezőket, kerteket. Lassan az aratás ideje is eljön. Trianon. Tavaly volt 100 éve, hogy messzi földön erőszakos rögöket szabtak az élettérnek, de sosem volt ennyire fojtogató egy XXI. századi ember életében,  mint pont a centenáriumának derekán. Aztán kezd véget érni és az élettér tavasza szárba kezd szökkenni a virághoz  képest késve és kelet felé véve az irányt az igazi Haza ölel át.

,,Miért ne volna okunk hát  Aranyországnak nevezni ezt a darabka földet, mely sajátságos szokásaival, fölfogásaival és életmódjával egy egész külön világ határvonalait vonta maga körül?" Szász Károly

 

dji_0272-hdr.jpg

Nem az a haza,  ahol az ember lakcíme szerepel. Élhet bárhol,  akár a legédenibb Bounty-reklámba illő helyen, a legszebb luxus közepette, ha a talpa alatt nem lüktet a talaj. Ezt nem lehet bárhol érezni, erre egy területnek kiváltságos jussa van az ember szívében, amelyet megmásítani nem lehet. Még csak nem is nyelvi azonosságnak kell fennállnia, egyszerűen lélekkel kell ragadni abba a csakrába, hogy vele együtt rezonáljon. A civilizált lélelktelen kenyérharc mételyéből kilépve ide jön el a vándor, hogy számot vessen, áhitattal az ajkán nézzen fel az égre, lelje meg azt az örömöt, amelyet a keleti hordák szétzúztak, a Nyugat pedig tovább erodált.

És átléptük azt a határt, amelyet a kapitalista önzőség virológiailag is megerősített egy évszázaddal odébb, de a gonoszság sem tarthat örökké. A vírus gazdáinak és más hitvány zsarnokoknak is bukniuk kell, mert ami a természet és Isten ellen való, annak távoznia kell. Jól példázza ezt a világtörténelem. Létezik olyan, mint a székely vagy a ruszin,amelyik nem kíván mást, csak azt, hogy mindebből a szekuláris darálóból kívül essék. Ilyenek a mócok is, akiknek eredete vitatott. Mondják őket gepidáknak, elrománosodott székelyeknek, magyaroknak. Attól függ melyik érdek kívánja felhasználni őket.

Élnek a hegyek között az alig maroknyi lelket számláló falvacskáikban, amelyek hasonlatosak a bokortanyák vagy a szlovák lazok világához, de egész vármegyék szegletét vették birtokukba. Elzártan, a saját szokásaikat követve éltek. Horea, Cloșca és Crișan csapatai, majd Avram Iancu martalócai végeztek a környék magyarságában etnikai tisztogatást, de a magyarok mindezt néma megadással tűrték, hogy a végén a túlszaporodott vidék lakosságát áttelepítve etnikailag lazíthassa fel a  környék megyéinek városi lakosságát a román impérium. A XX. század viharai pedig az iparosodás és a városi kényelem oltárán áldozták fel az archaikus életmódot.

Gyógyír a turizmus talán, így a szívünk is erre a tájegységre húzott minket, amelyet már többünk jól ismert, így egy balkanyarral érdemes volt pillantást vetni erre a pszeudoalpesi vidékre.

_dsc0429.jpg
A főúttól letérve szinte azonnal kezdődik Felsőgirda (Gârda de Sus) tőszomszédgásában az Ördöngös-szoros (Cheile Ordâncușei). Egy Y-elágazást követően jobbra térve érezhetően kellemesebb a hőmérséklet a faluban uralkodó hőséghez képest, az Alföldről nem is beszélve... Rögtön sűrű  erdőségekkel szegélyezett sziklafalak alatt találja magát az utazó. Időnként meg-meg kellett állni, hogy az átmenő autós forgalmat elengedhessük, de ez apró kellemetlenség, amelyet a látvány  messzemenően pótolt. Barlangok, szemet gyönyörködtető sziklaképződmények, vízmosások és az Ördöngös-patak (pârâul Ordâncușa)  szegélyezték az utunkat. 

Kisebb pihenőket beiktatva az első  etap végéhez értünk. A Moara lui Ivan (Iván malma) szálláshelyhez értünk,  ahol háborítatlan környezetbe simult bele a maroknyi kis tanyavilág Gyűrűk urát idéző Tolkien-i hangulata. Innen pedig egy nagy emelkedő vezetett fel a magasba,ahol tisztások, erdők és megint kisebb tanyacsoportok váltogatták egymást, kilátást nyújtva a Nagy-Biharra. Fenyvesek fitoncidjai tisztítottak, a hazatérés érzésével karöltve, mert ez maga a kiváltságos különbéke helye, ahol a városi mocsárból kiszakadt vándor pihenteti a szemét, szívét.  

Sajnálni kelljen azt az öregembert, aki egy vödörrel baktatott egyik tanyavilágtól a másikig? Vajon rossz lehet neki, amiért a legközelebbi szupermarket is tizensok kilométerre van? Rossz neki, amiért nem hasít az internete? Feltéve, ha van neki... Egy olyan helyen lakik, aminek az a neve, hogy Dealu Frumos (Széphegy). Beszédesebb neve van egy alig 100 ember által lakott hegyvidéki közösségnek, mint oly sok felkapott tömeghelynek. A szép hegyekre felbaktatni már-már tudalatti élményt rejt magában, egy mantra, ami elégedetté is tehet bárkit, ha csak annyit mond, hogy ,,Megyek haza Széphegyre."

Ahogy külön kis falvacska Ghețar. Itt található a méltán híres Aranyosfői-jégbarlang  (Peștera și Ghețarul de la Scărișoara). A Ghețar név is beszédes, mert a gheață fagyot jelent románul. Hogy zimankós-e a földalatti csodavilág avagy sem, azt sajnos nem tudtuk meg, mert zárva van, felújítás miatt. Így visszafelé vettük az irányt, de azért útközben is akadtak csodák. Radnóti vagy Vergilius is meríthetett volna ebből a bukolikus hangulatból, mert a lankák minden pillanata egy-egy ihletbánya,  a föld és népe pedig a múzsa. 

A felsőgirdai ortodoxok nem dózerolták le a fatemplomukat, tagadták meg azt az örökséget, amelyet a szarvasmarhatenyésztő, fadöntő, bányász és juhász őseik hagytak rájuk. Építettek mellé egy újat és a fáit kátránnyal ápolják, ahogy azt az ódon faépítmények megszokottan árasztják magukból. A régi zárva, de az új nyitva volt, ékes  példájaként annak, hogy egy faluközpont is büszkélkedhet olyan istenházával, amelyet sok város sem mondhat el magáról. Főleg, ha a puritanizmust részesítik előnyben.  

Jöttünk, láttunk, visszamegyünk. Bizalmunkat helyezzük abba, hogy ez a másfél év kollektív megpróbáltatás és rabiga sosem tér vissza. Hogy erre a környékre újra és újra eljöhetünk, hogy nem kell attól félnünk, hogy a gúnyhatárok kietlensége közepette között rekedünk ismét. Bízzunk hát benne és menjünk el oda, amíg lehet...! A magyar kollektív erény XXI. századi alternatívája pedig túlmutat a bosszúállás fegyveres retorzióján. Klebelsberg Kunó szerette volna, hogy ne erővel, hanem ésszel győzzük le a minket övező népeket. És mi van, akkor, ha együtt emeljük fel a tekintetünket az égboltra és jövünk rá, hogy ez az atlasz minket ugyanúgy borít be, csak valahol ez cer, másutt niebo, míg nálunk ég?


 

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:

Mócföld - Țara Moților


Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr716606028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása