Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Hálaadás

2022. szeptember 26. - Csellengő Wilkowski

Miatyánk, ki vagy mennyekben,
Köszönöm, hogy magyarnak születtem!

Az a megtiszteltetés ért, lassan harmincnégy éve, hogy megszülethettem a világon. Olyan helyre hozott a gólya, ahol a világ egyik legnehezebb nyelvét kell bírnia a polgároknak. Tudom, a mai világban már nem divat a származás ismerete, a történelemre, eredetre büszkének lenni. Igenis az vagyok! Ha elmegyek a világon bárhová, akkor tudom azt, hogy honnan jövök. Nem érzem magam otthon igazán annyira magam, mint a Kárpátok vulkánkoszorúján belül. 

Emlékmű a Vereckei-hágón | A kövek mesélnek

Több ezer évnyi misztikum és eredet, megannyi nép beolvadása, idetelepülése csiszolt és koptatott minket. Amit magyarnak nevezünk, az olyan, ami a geológia egyik csodája. Kerültünk a kipusztulás szélére. Elég a tatárra vagy a törökre gondolni. Lázadások, pártütések, idegen hadak taposták a földünket. 
Az őskortól kezdve minden emberi emlékezet és szándék ide tette a keze nyomát. Ruditól kezdve a Megyeri hídig számtalan építmény tanúskodik arról, hogy valódi nép, ha mégoly kevert is, de a terület akarata által, a Szent Korona égisze alá gyűlt sokaság egy irányba mutató létezését mutatja. Segítő, ártó és ható szándéka megannyi egykori és mai szomszédunknak megmutatkozott és mutatkozik is. 


Régi Magyarország - Home | Facebook

Az nem igaz, hogy minden csak a miénk, ami a Kárpát-medencén belül foglaltatik! Kedves Olvasóm! Gondolj csak bele, hogy nem a talján kőfaragó míves oszlopcsipkéi, a burkus bányász erőfeszítése által kitermelt körmöci arany, a cipszer posztó, a vlach és gorál brindza, a rác vagy görög kereskedő, az Anjou királyok, a német eredetű Balog, Hontpázmány, Gutkeled nemzetségek kiáltották ki otthonuknak a világ e ornátusan átölelt területét? Ha felépült egy-egy felvidéki vár, abban nem vett volna-e részt a tót napszámos, munkás? Nem kiabált még pár emberöltővel ezelőtt az alföldi városok utcáin a drótos tót? Nem gyújtott az öreg oláh csibukjára a mezőségi tornácon? Nem misézett a görögkatolikus rutén pap a máramarosi fenyvesek hajlatában?

Érzed-e azt Kedves Olvasóm, hogy a föld alatt, mint megannyi gyökér és gombafonal, össze vagyunk hálózva velük is? A lengyel vitte Krakkóba a hegyaljai bort, ahol a gönci akó volt a hivatalos mérték. A horvát 1102-ben csatlakozott nemzettestünkhöz, hogy a Szent Korona alá tagozódhasson. A vend megbújt a Muraközben, a Zrínyiek pedig a legnagyobb magyarok panteonjába kerültek be, hogy egy olyan példátlan hősiességet véssenek vérrel, pusztulással és gejzírként kitörő heroizmussal, mint a szigetvári ostrom? Rakodott az olasz kéz a fiumei kikötőben, jött a bosnyák, hogy a Rongyosgárdában harcolhasson. Vezetett deftert a török, hagyott minareteket, miután 1718-ban, a Temesköz lemondásával végleg eltávozott. 
A Bánságba és Szatmárba ment a sváb, de az ukrán, a krasován és a cseh is letette falvát Krassó-Szörényben, ami akkor már románná vált. Meglepő szlovák tömböcskék szóródtak a Szilágyságba és Bihar vármegye keleti peremére. Ahogyan az örmény jött Moldvából Szamosújvárra, Erzsébetvárosra és Gyergyószentmiklósra, a szászok, székelyek, magyarok és románok közé. A habán pedig elűzetett a Német-római Birodalomból, hogy nyomtalanul beolvadjon. Akárcsak régebben a jászok és kunok.
Zsidó mérte a pálinkát, tette ki a bolt ajtajára, hogy zárva, amikor sabbat volt. Kálizok (volgai bolgárok) alapították Berek- és Hajdúböszörményt, akiket izmaelitáknak vagy böszörményeknek is mondtak.
Elfeledkeztél Aradról? Hát szerbek és osztrákok álltak a puskacsövek elé, mert ők magyarok voltak, akárcsak Jozef Bem, aki Bem apó lett, majd lett muzulmán. Tanakodtak is a polákok, hogy egy ekkora hőst hogyan temessenek el, hiszen megszentelt földben Mahomet híve nem térhet lengyel nyugalomra. Ezért van a koporsója a föld felett, egy tó közepén, egy szigeten, ahol kőoszlopokra emelve alussza örök álmát.
Petrovics és Hrúz családok sarja volt Petőfi. A nemzet fenegyereke, akiről minden valamire való település közteret nevezett el. Nemzeti dal! A szlovák szülők gyermekétől.

Látod? Ők mi mindent adtak nekünk? Felsorolni is teher! Ha felmászol  a sárosi vár gyilokjárójára, Szalánc magasára, Kőhalom romjaira, gondolj bele, hogy ők is a mieink, mi is az övéik vagyunk. Kölcsönösen torzsalkodtunk, mentünk ölre egymás ellen. Bácska, Pozsonyligetfalu, Jellasics, Köröstárkány. Tegyük el a história polcaira, mert voltak mocskos fejezetek. Egy szennyes XX. századunk.

Most bízni kellene, hogy ez nem lehet soha többé. Sajnos ez nem igaz... Szláv testvér a szláv testvér ellen vonult. A visegrádiak megorolltak egymásra és egy önazonosságában sosem volt ország és annak csatlósa, amiben mi is benne csücsülünk, fenekedik a mérges kozmopolitizmus savával minden érték ellen. Nem tisztel sem országot, sem népakaratot, sem Istent. Népek hazája nagy világ! De a népet kigúnyolja, megveti. Maradinak, konoknak tartja. 

Friendship of Poland, Czech Republic, Slovakia and Hungary - 9GAG

Isten, haza, család. Ma már Isten, haza, család. Számára semmi sem szent. Alattomosan aláaknáz, leszerel, kivéreztet. Én mondom, hogy te buta román vagy szlovák, aki a magyar ellen ágálsz. Vedd észre, hogy nem mi vagyunk az ellenségeid! Te patrióta barom! Hát nem látod, hogy nem az a lényeg, hogy Segesvár felett ott van-e, hogy Sighișoara?! Boldogabbak lesztek attól, ha emberi mivoltotokban foszt meg a főgonosz? Mert lassú víz partot mos. Bizony ám, csak ezt még nem látod. A személyiséged legalapvetőbb rétegét is kezdik felrepeszteni. A családot is szétszedték, mert mindent szabad. Nincsen hagyomány, tabu, mert mindent ledöntött a polgárpukkasztó sehonnai söpredék. 
Mi maradt helyette? A légüres mátrix. Lawrence Fishburne kék pirulája, amiben kábítanak hamis ígéretekkel. A csalódás, a meghasonlás és a depresszió, ami a fogyasztás ópiumában dagonyázik. Szemétdombi identitás csontsovány koldusainak tömege, akik a jólétet éhezik.

Ez ma a nagy Európa. Olyan, mint egy nagy morális szennyvíztartály, amiből kioldódott a tápláló tartás, hogy a helyét az abnormális, a rút, a közönséges, a dekadens és az ostoba tartalmakkal lehessen megtölteni. A kulturális diskurzust ők uralják, de reméljük nem sokáig!

Kedves magyarok! Nem jurtában lakásról beszélek, hanem egyenes tartású, gerinces létről. Kell ez Nektek? Kell ez Nekünk? Gondolkodjatok el mindezen és vessetek számot, amikor a Kárpátokon belül lakozó atyafiakhoz látogattok, legyen annak anyanyelve a miénk vagy bárki másé.

Nekem nem kell kölcsönidentitás, más levetett, lyukas rongya, amiben oltalmat nem lelek a zord hideg ellen!

Végezetül itt van egy szép vers Édesanyám, Balázs Magdolna tollából:


Mindenben az egy

Te vagy a Nap, én neked a Hold,
Te vagy az ,,i”, én rajta a pont.
Te vagy a víz, én lobbanó láng,
Te vagy a tölgy, én rajta az ág.

Te vagy a kéz, a simogatás,
Ujjaid nyomán bújó varázs.
Te vagy a mosoly, számon a rajz,
Szívdobbanásban lassuló zaj.

Te a vadász, én szelíd vadad,
Sohasem harcban, nincs áldozat.
Te vagy a szellő bánatfelhőmön,
Szavaid nyomán illanó könny.

Te vagy a betű, én az írás,
Furcsa történet, ki hiszi más?
Te vagy a kép, én kézben ecset,
Körénk fonódó színes keret.

Én vagyok a tölgy, te rajta az ág,
Én vagyok a víz, te lobbanó láng.
Én vagyok az ,,i”, te rajta a pont,
Én vagyok a Nap, te nekem a Hold.

További versekért látogass el az alábbi oldalra:

https://www.poet.hu/szerzo/Balazs_Magdi

 

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás
 

Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr5517940274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása