Nem lehet csalódni egy olyan helyben, ahol a Föld artériája áramlik a bakancsok alatt. Lépten-nyomon a vésetek, rovások szegezik a szürkeállományokba az obskurus üzenetet, hogy nem egy épített templom padsorait koptatja a vándor, hanem Gaia Pantheonját. A Pilis a szláv szerzetesi tonzúra megfelelőjéből került a magyar nyelvbe, ahol a megfogható emlékek alatt látens misztikum gőzölög, bujkál a fák között, az üverek mélyében. Ide vetett minket Ukkó egy zimankós szombaton. 

Ott, ahol elvadult remeték kulcsolták a kezüket imára, rég benőtt római utakon a légionáriusok masíroztak Pannonia Inferior védelmére, folyt a kereskedelem, menekültek a tatár elől, vetette meg a lábát a török, indultak Budapest ostromára a vörösök, most béke honol. Az inkvizíció ökle nem sújt pörölyként oda a Büün híveire, a táltosokat nem vetik alá istenítéletnek, egy buddhista jóginak pedig szobra van a nagy múltú Nimród Hotel tövében, már elcsitult. Ide jönni élmény ebben az embertelen időszakban, amikor egyesek kitörő lelkesedéssel fogadják azt a társadalmi, pszichológiai szenvedést, hogy a személyes kapcsolataink digitálissá silányultak...

A felkészülés már fejben megkezdődött, amikor a Dead Can Dance biztosította az általuk műfaji apologétaként, alfaként is jellemezhető rigmusvilágot. A hangjegyek között ott van egy ősi, ókori bölcsesség, amely kimondva vagy kimondatlanul rezgeti meg azokat a neuronokat, amik a matéria rabságán túli Narniát keresik, mert nem érik be a közhelyek nyújtotta, pénzalapú magyarázattal. Ettől sokkal több az élet. Az üzenetük titok, az értelmezésük széles spektrumú. Kinek mit takar... A kőolaj árától független, éteri, finom vibrálás a Szahara homokja alól, a tibeti hegyek barlangjaiból előszüremlik. Nincs kora, nincs ideje. Ez zene lesz eónokkal később is, amikor mi már csak csont és hamu leszünk.

A bázishangulata volt egy olyan helynek, ahol a római út, Sri Chinmoy szobra és a rovásos feliratok egy talpalatnyi területen megfértek egymás mellett. Érdekes érzés volt egy olyan út maradványára pillantani, ahol izom, acél és fegyelem taposta a civilizáció védelmére felesküdöttek által a talajt, két évezreddel korábban. Mellette a Zsivány-sziklák, amelyek aznap első alkalommal sejtettek valami építettet, ami nem a Földanya műve...

Kilátás következett a kifőzdék álmos füstjeinek tőszomszédságában, ahol a Duna-kanyar és a Börzsöny üdvözölte az utazót nagyobb távolból, szerelmesek verték vasba hűségük kortalan zálogát a kerítésen, hogy a mongramok a lakatokon hirdessék; ők elköteleződtek. A földön egy felszabadulási emlékmű, amit az utókor vandalizmusával pecsételt meg. Ismeretlenül, ítéletet mondva, végső konklúzióként negyvenöt év felett. Helyette már a mívesen faragott erdő fohásza, mint egy panteista oltár hirdeti a kiránduló barátjának sóhaját. Alább a Siketnémák Mária-kegyhelye foglalt helyet, sok-sok faragott, írott hála, megannyi remény mécsesek közé fészkelve. A szelíden hullámzó hegyek alatt pedig a Thirring-sziklák törekedtek a mára már őket túlnövő fákon az ég felé. És megint utat talált magának a sejtés, hogy ezeket emberi akarat tapasztotta egybe, nem a természet vagy Isten elgondolása... 

A meglepetés a Tirts Rezső tiszteletére elnevezett kilátóhelyen érkezett. A völgyből ütemes dobolás és kántálás hangja vibrált a levegőben. Ez már a manifeszt megszentelése volt mindannak, amely belengte a tájat. Dobogó-kő, ha a hanghullámok is rezgetik a fület, akkor a tömjénfüst mit idéz elő egy erdőben? Lehet-e egy hely ennyire szakrális? Továbbindulva nem volt vitás, hogy ami az érzéseket, a szemet, a fület ingerelte, az utat talált az orron át is. A tömjén belengte az erdőt. Ha volt kétség, azt a test megtagadta, innentől átszellemülés jött egy olyan portálon, amit az élmények nyitottak. Elcsendesedett az út, alig akadt ember, csak az a gondolat, hogy ez egy beavatás. 

A Rám-hegyre kapun keresztül vezetett az út, akárcsak a Thirring-körútra, ahol a székely motívumok, áldások kísérete alatt lépett be mindenki, hogy felnézhessen a Pilis masszívumára. Rövid ejtőzés, mélázás, étkezés, majd az érkező hóesés. A Tibet-érzés ekkor éreztette erősen a hatását. A díszlet a Brad Pitt által alakított Heinrich Harrer emlékeire rímelt. Ezt ő is megemlegette volna, ahogy a napfényben aranylott a megbocsátó hószikrázás.  Készült belepni azt, amit hónapokon át elmulasztott, az éleny pedig térdre kényszerült, hogy hideg testét átjárhassa a kristálytömeg, ami csak Dobogókőn engedte, hogy takaróvá hízzon. 

Ha a világ így működne, mint ez a panteista parthenón, akkor magasabb lelkek uralnák azt, mi pedig fel tudnánk lélegezni. Tekintetünket az égre nyíltan emelhetnénk, ahol nem lenne járvány, aminek közepette a gazdag ember a kezét mossa, a szegény pedig a kezét. Azt viszont nem tudja, hogy a valódi gazdagság nem a bankszámlán nyugszik, amit soha sem vihet magával, ha befejezi a földi pályafutását. Maszkot lehet húzni a városban, ahol a tömeg bűze, a mérgező légkör a létezés mezsgyéjére erodált érzetet, létet, de a Pilisben lehet nagy levegőt venni, hogy a ránk rakódott salakot a hörgőkből, a tudatból elnyelje, semlegesítse.

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!

Farkas Csaba Tamás

Képek: