Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

Erdély Viharsarkának megszelidítése

2021. augusztus 01. - Csellengő Wilkowski

A történelem szabdalta gyephavasi tájék és völgyeinek vidékének egy keleti szeglete, ahová a csapatunk elment, hogy lépteivel is koszorúzza azon hősök erőfeszítéseit, akik a vérüket ontották itt Vasvári Pál vezetésével, a nem messze fekvő Havasnagyfalu (Mărișel) szomszédságában. Jeltelen emlékmű dicsőíti a román hősöket, de a mieinket az emlékezet öltözteti dicsfénybe. Koszorúztuk minden lépésünkkel annak a pásztorvilágnak a hangulatát, amelyik ezt a területet nevezte ki hazájának, meg-megállva a még álló vagy düledező félben lévő  pásztorszállások, esztenákat nézegetve. 


Mócföldről már korábban írtam. Egy olyan tájéka ez a román hegyi tudatnak, amely a mi székelyeinkkel rokonítható. Ugyanazzal a misztikummal övezi ezt a nehezen megközelíthető tájat, mint a mi székely székeinket, akik ugyanúgy arra vágytak, mint az itt lakozók: hagyják őket élni, békében. Horea, Cloșca, Crișan, Avram Iancu, Petru Dobra, Axente Sever. Olyan nevek, akik hősök a románok szemében, de nálunk a szomorú emlékek hordozói. A békés tájék egykori lázítói, akik hagyták magukat a császári igéreteknek bedőlni és genocidiumot zúdítottak 1784-ben és 1849-ben a környék magyar falvaira, városaira. Lassacskán 200 éve volt mindez, de a vándornak ez manapság már a homály fedte képzelet tudatalattijába száműzött történetnek hat. Az egykori valóság értelmezését átszabta Trianon és a román égisz alatt ez már  másképp értelmezendő a helyi történelemtanításban. 

Kisbányahavas üdülőtelepéről (Stațiunea Muntele Băișorii) indult az utunk. Erdetileg Felsőposága (Poșaga de Sus) település lett volna a kiindulási pont, de az utóbbi idők heves esőzése a 75-ös főutat a hírek szerint erősen megrongálta, így Kolozsvár irányából közelítettük meg a területet. A fenyvesen meredeken lefelé vettük az irányt,  majd egy zabolátlan sodrású nagyobb patakon átkelve hamarosan kibontakozott a hepehupás tájék. A békés, bukolikus atmoszféra fent említett viszontagságai szinte sci-fiként rezonáltak a tanult,  tudatos memóriában. Szöges ellentéte a gyászos mélypontoknak mindaz, ami az erre vetődőt fogadja. 

A  Kalotaszegre jellemző meredek tetőzetű  kunyhók egymástól kőhajtásnyi távolságra állnak a dombok hajlatában. A széllökések a miriádnyi virág által ékesített gyepeket hullámoztatják, itt-ott marhák bőgnek, a fenyvesek pedig ezt keretezve tartják a felhős boltozatot, amely mindezt koronázza. Valahogy így fest az a buddhizmusban megfogalmazott nirvána, ahol a lelkek hanyatt dőlnek, hogy lehunyt szemmel osztozzanak a kollektív csendben, a szél suhogásának staccatójában. Az oly' sokszor elátkozott hazug mindennapokból kiszakadva ez az igazi ima, amely a néme bölcsességben keretbe foglaltatik. Egyszerű emberek, egyszerű vidéke. Olyan, amilyen évszázadokkal ezelőtt volt, majdnem pont olyan ma is. Egy lüktető skanzen önmaga, ami nem kérkedik azzal, ami.  Egyszerűen képeslapokra kívánkozik, hogy ebben a felgyorsult,  lélektelen, barbár világban az ember egyszer-egyszer leüljön és rápillantson. Mindezt azért, hogy eszébe jusson az a kontraszt, ami az egykor élhetőt a jelen élhetetlenségével felkiáltójelként szegezze az érzelemvilágába, mert a van és a volt, amelyek között áthidalhatatlan ellentét feszül. Olyan antagónia, mint a vasbeton és a selyem között...

A mocsaras, szittyós völgykatlanocskákban megmerülő, beázó bakkancsok kellemetlensége sem szegte kedvét senkinek. Erre a miliőre haragudni egyenesen lehetetlen, mert amit ad, az mindenért kárpótol. Áfonyákkal szegélyezve és néhány szénaboglya őrkunyhóként magasodó asztagja után lassan közeledett a Bélavára (Belioara) nevét viselő irdatlan sziklamonstrum. Egy olyan mészkeltöréses sziklavilág, amit egy irdatlan óriás ökölcsapása vert bele a tájba, hogy alatta elfolyhasson az Aranyos-folyó (râul Arieș) nevében is bányászvilágot idéző ezüstös szalagja. Hegyek között, erővel sújtott le ez a normann behemót, hogy a másik testvérével, a Bedellő-masszívummal (masivul Bedeleu) együtt vigyázzák a víz útját. 

Ciklopszi meredélyek, tornyok, letörések, párkányok. Megannyi jelenség, ahol tücsökciripelésként hat a személyes jelenlét az univerzumban. Kibukkan a Kopasz-Detonáta (Detunatele Goale), a Nagy-Bihar (Cucurbăta Mare), a Nagy-havas (Muntele Mare) és sok más csúcs tör fel az Erdélyi-érchegység (Munții Metaliferi), Bihar-hegység (Munții Bihor) berkeiből. A Radnóti és Vergilius soraira rímelő eclogák hangulatában elköltött ebéd után a kilátópontokra kinézve, sok-sok szögből szemrevételeztük ezt a csodatájat. 

Külön élmény és szenvedély a lencse másik oldalán be- és  felfogni mindazt, ami a szem elé kerül, tárul. A világ olyan mirakulózus, hogy leélt életek ezrei is kevesek akárcsak az 1%-ának a felfogásához. Szerény kísérlet a fotózás, amelyet a drónnal kigészítve egy sas szemszögéből lehet megtapasztalni. A tapasztalatot megszerezni szép  dolog, de igazán kellemes, ha érdeklődő tekintetek kísérik árgus szemekkel mindazt, amit az ember folytat. Így volt ez a román kisgyerekek csapatával is, akik csivitelésükkel kérdések egész özönét zúdították rám. Alig-alig győztem válaszolni. Emailben elküldve a videót és a képet, amit az integető süvölvényekről készítettem, mosolyt csalt az arcomra, amikor azt olvastam, hogy teljesen le voltak nyűgözve attól, hogy ők ilyen képen és mozgófilmen szerepelhetnek. 
És felmerül a kérdés, hogy mindehhez a móc parasztvezérek mit szóltak volna? Megéri-e a kaszából fegyvert kovácsolni, a cséphadaróval az ártatlanok ellen rohanni...? A császáriak tényleg elérték a céljaikat?
Megannyi válaszhiányos értelmezés, amelyet egy szebb jövőbe vetett hit oldhat fel. A bizalmam abban van, hogy egy nap mindezeket a rút pillanatokat feloldhatjuk ilyen és hasonló élményekkel. Ha valami erőt adhat, akkor az a remény, hogy egy nap 1918. december 1. és 1920. június 4. mindkét össztudatában elhelyeződik. Nem lesz pellengérre állítva egyik nap sem. A román oldal felfogja ezeknek a csapásoknak a súlyát, ahogy mi is megértjük ennek valamelyest a számukra örömteli mivoltát. Erdély a  mi közös területünk Ártándtól a Király-kőig fog terjedni a mi kézfogásunk. 

Az időjárás is a kegyeibe fogadott minket, mert visszafelé menet sem büntetettek a felhők fölös terhükkel. A távot teljesítettük, minden viszontagság nélkül. A fáradtság, a vizes lábak sokszor elmaradhatatlan velejárói a havasokban történő sétáknak. Ez most sem volt másképp. Kellemetlen útitársak, akik évezredek óta ékeikkel szegik a kedvét a kalandoroknak, hogy a szívüknek kedves tájékok összességét egyhuzamban felfedezzék. A tartalmassághoz otthon álomra kell hajtania mindenkinek a fejét, száműzni kell az izmok kimerültségét, az emlékezetben katalogizálni az aznapi benyomásokat, hogy újabb üvegek kerülhessenek fel a polcra...

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás


Képek:


Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.



A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr1616646092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása