Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

A Sas-bérc (Vultureasa), 1134 m

A járatlan gyephavasi magány

2021. szeptember 22. - Csellengő Wilkowski

Ki tudja mit tartogat ez a világjárvánnyal terhelt ősz, amikor megint arról regélnek, hogy jön a negyedik hullám? Meddig lehet úgy élni, mint annak idején? Vajon mikor jön el megint az, hogy a csonka ország határain belül rekedünk? 

Sok-sok megoldatlan kérdés, amelyekre a választ jószerivel az illetékesek sem tudják. ,,'sze az lenne a dolgok, nem-e?!" Mondaná a józan paraszti ész, és igaza is van, amikor a megbízottak vállára helyezi a felelősséget, hogy tudják, de ezt most senki sem fogja tudni megmondani. A jelen még belátható, így az emberi elme tompított fényszórói az előtte álló hatvan méternyi távolságot látja hozzávetőlegesen, de azt is ímmel-ámmal, mert itt tervezni képtelenség. Már-már szürreális, hogy mi várható...

Ráérünk még a Zemplén, Bükk, Mátra és a csonka Magyarország területét bebarangolni, a megismert helyeket ismét felkeresni. Most be kell spájzolni, mert minden bizonytalan. Erdély. Másfél évig nélkülöztem az ottani atmoszférát, a föld szellemiségét, amely a legutolsó korlátból is árad. Ha ott vagyok, a lépés is másként hat a talpamra, a levegő  másképp áramlik a tüdőmben, a szívem megnyugszik és egyenletesen ver. Másfél  év hosszú idő. Addig nem vettem ezt a levegőt, de most megtehetem. Ezért kell elraktározni mindezt, mert a zsarnokság elszakít ettől, feltehetően hamarosan. A válás megint fájni fog...

A Sas-bérc (Vultureasa) onnan kapta a nevét, hogy olyan, mint egy kitárt szárnyú sas. Ez volt a célpont, a maga 1134 méteres tengerszint feletti magasságával, ami odaát nem számít kifejezetten magasnak, de mégis nagyon impozáns, dacára annak, hogy ismeretsége a szomszédos Bélavára (Scărița-Beioara) masszívumához képest eltörpül. Lehet az egészet egy komplexumként értelmezni, de a Bélavára ikonikussága maga alá gyűr minden csúcsot, amit ez a tömb jelent. A Gyalui-havasok (Munții Gilăului) déli végvárára, ahol a gránit alapot itt kristályos pala és mészkő váltja fel. Olyanok ezek a csipkék, mint az abrosz szakadásai alól felsejlő kemény asztalfelületek,  amik kikezdik a viaszos vásznat. 

Alsóposágáról (Poșaga de Jos) indultunk, srégen a gerincre kaptattunk fel, ahol a felhős, ködös titokzatosságba borult fenyvesek az élő mementói voltak mindannak, ami eddig volt. Egy olyan szelete mindannak, ami kortalan dimenzióba projektálta az elmét. Itt vagyunk most, de a most megfoghatatlan. Kifolyik a pillanat az ember keze közül, mint a víz. Összemarékkal lehet átmarkolni, de örökké nem maradhat így, mert a sorsa, hogy elengedjük. Valahogy ilyen ez a kép is, ahol a felhők pillanatok alatt burkolták be a Măgura csúcsát. A măgură dombocskát jelent románul. Dombnak nagyobb volt, de a sűrű fenyvesével, a tetején az adótoronnyal sértődötten rekeszett ki mindent. Elkerülte a turistaút, érdektelenné téve a vándor szemében. 

Viszont előtte egy kiadós, áztatós  zápor ,,lepett meg" minket. A Dealul Negrilor (Fekete-domb) tájékán elöntött minket a nedves pokol, amikor a fekete fellegek ránk ontották terhüket. A jó hír az volt, hogy hamar elvonult, így megszabadulva a füllesztő esőköpönyegektől ismét élvezhettük a táj szépségét. A Măgura alatt egy lelakatolt csúcsos esztena környezete fogadott minket, ami önállóan is annyira bukolikus, hogy megálltunk szusszanni egyet, feltérképezni a házikó környékét. Ha létezik embermentes nyugalom, akkor annak a definíciója az a pláj, ahol némi csalitos, pár melléképület és az égbolt a meditatív állapot előszobája. A mennyek karcolta tükrökként feszült a szélcsendben az a pár tócsa, ami az utunkat szegélyezte a kocsiúton, amikor a nyeregbe kijutottunk. Egy ősrégi, szögesdróttal futtatott fakereszt őrzi a táj nyugalmát a Vultureasa és a Măgura között. Egy isteni szeg a tájba, hogy a felfoghatatlan mindenhatóság szárnysuhogásával pecsételje meg Isten az ő akaratát. Ez egy általa teremtett éden, mert ha létezik isteni megnyilvánulás, akkor itt van az alfája. Elég nyugatra nézni a Poságai-szoros felé (Cheile Poșegii). Az Öreghavas szimbiózisa a Gyaluival egy örök szövetség, amelyet semmilyen árulás elszakítani nem tud. Bizonyíték erre az imára fonódó csoda, amelyet most szavakba foglalni lehetetlen, de egy gyenge kísérletet teszek rá...

Innen jobbra, szintén a piros jelzésen mentünk a Vultureasa-csúcsra. Erdei utunkat hamarosan a sziklás kopárság váltotta fel, ahol a bércre egy kisebb megfeszüléssel jutottunk fel. Innen szétnézve még fokozódott a nyeregben befogadott mirákulum. Látszott innen a Bélavára és a Coșul Boului-barlang  (Ökör kosara-barlang?). A sziklaszirten állva mirokozmosznak tetszett az általunk tapintott volumen, amit mi jelentettünk. Ciklopszi térben voltunk, ahol a közeli is távoli volt, a panorámáról nem is beszélve. Ez volt a legmagasabb pont, egyben a leglátványosabb, ezért rágyújtottunk az ebédünkre, közben körbe-körbenézve. 

A szeles, kitett szakasz után üdítő volt a nyárfák nyújtotta erdei szélcsend. Olyannyira képeslapra kívánkozott volna a miliő, hogy az angol tavi költőket egészen biztosan megihlette volna. Ropogós fövennyel takart, szelíden hullámzó enteriőrrel borította az erdőt a megbocsátó lombkorona, ami eltakart nyáron a napsugaraktól, ilyenkor a zord széllökésektől óvott. A Muncelu (halom románul) csúcsa így egy laza erdei séta volt, majd innen kiérve a Bélavára behemót sziklakolosszusa fogadott minket a Coșul Boului-barlanggal. Csak a bejárata megközelítőleg 60 méter magas. Szűkösen két tízemeletes panelház fér el benne, egymásra téve. Felfoghatatlan méretet jelent, amit csak a képzelet szárnyalhat túl. 

Innen Posága felé ereszkedve a már megismert pásztorépítészeti miniskanzen között vezetett utunk lefelé. Marhacsordák mellett vezetett utunk. A nap utolsó sugarai pedig egy mennyei titkot hintettek a horizontra, ahogy a nap elbújt egy nagy felhő mögé, kiszórva sugarait minden irányba, akár egy áldás a megtett út izzasztó minőségét feledtetve. 

Az utunk során egyetlen lélekbe sem botlott a csapatunk. A vírusos depresszív mindennapok legjobb gyógyírje ez a recept, ami feloldoz a megkövesedett meghasonulás alól. Ajánlom minden Kedves Olvasómnak! 

Táv:                       13,8 km.
Szintelemkedés:  813 m.

 

 

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!


Farkas Csaba Tamás



Képek:




Itt is eléred a képeimet:


vagy felveheted velem a kapcsolatot a csabatamasfarkas@gmail.com címen.



A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr516697318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása