Wilkowski utazásai

Wilkowski utazásai

A Bükkalja kövei

2021. január 04. - Csellengő Wilkowski

Ha egy ennyire viszontagságos esztendőtől búcsút kellett venni, akkor annak az egyik módja, hogy kifelé tekintünk a városok megrögzött egyhangúságából. Itt, ahol a Földanya minden talpalatnyi területét gyarmatosította az ember, a saját öncélú életére, nem terem babér a vándor számára, aki csendben szeretne elmélyedni az organikus esztétikában. Ahol nem zavarja az érzékszerveket a külvilág visszahúzó hatása, oda a lélek elvágyik, hogy megállva magába szívja azt, majd elmondhassa, hogy ,,itt jártam".
A fülemben csengenek Mircea Eliade szavai, aki szerint az ünnepek lényege a ciklikusság. Minden teremtettnek van egy körforgása, ezért visszatér ugyanoda, aminek az origóját az eleink az ünnepekkel jelölték. Az újév számukra nem egy számbeli változást takart, hanem sokkal inkább egy újjászületést jelentett. Ezzel szemben a szekuláris életvitel ezt számok átírásával, robbantásokkal és főleg alkoholfogyasztással íveli át. Nincs ennek a meglévő kozmicázlása (cosmicizează), ahogy Eliade említette. Annak egy halvány, hitványabb megjelenése, annak a meghittségét kilúgozva.
Ha mindezt kihagyja az ember, akkor már értékesebben éli meg azt az estét, amelyet átmenetként értékeltek a régiek is. Mi legyen az utolsó nappal? A számomra kézenfekvő válasz, hogy ki kell mozdulni, mert új vagy régi jó távlatok is el tudják hozni a kívánt megnyugvást. Ez pedig nem a sűrűn lakott házgyári panelok tőszomszédságában vagy a plázák talmi csillogása közepette képzelhető el. Messzire kell eljutni, megállni, szétnézni, beszívni a háborítatlan erdő savanykás levegőjét, hogy a legutolsó hörgő is részesüljön az igazi éltető levegőből, a szemnek maradhat a látvány, hogy raktározhassa az emlék, mesélhesse a szellem az utókornak.
Az eldugottság közel eshet egy-egy lakott helyhez, nem kell ahhoz napokat megtenni a rengetegben. Ilyen Szomolya kaptárköveinek tanösvénye is. A parkolóban egy fa áll egy emlékkővel, amik mellett könnyen el lehet menni, pedig a doni hősökre emlékezteti az utazót, akik a legembertelenebb fagyhalállal dacoltak, idegen hatalmak fortélyainak megfelelve, akiknek ők csupán ólomkatonák voltak, de másnak a gyermeke, férje, apja, testvére... A könnyű út nagyon hamar megjutalmaz a pazar látvánnyal, ahol a dombtetőről a Bükk nyugati nyúlványai ereszkednek alá Eger irányába. A kapun belépve, a járdarácsok lépcsőjén aláereszkedve található az első kőcsoport. Furcsa fülkék borítják, ahová a képzelet petróleumlámpákat helyez és gyújtja meg a sötétségben. A kaptárkő megnevezés méhkasokat rak bele, ahová óvatosan kell leereszkedni, nehogy szúrós legyen a rovarok kénye, kedve. Erről mesélnek a táblák, ahol az eredet egyértelműsége sem elismert. Kelta? Szkíta? Ősmagyar? Ki tudja... Érvek és ellenérvek sorakoznak tudósok, néphiedelmek tolmácsolásában. Ugyanez más-más csoportokban és egy korszerű paraván ecseteli annak földtörténeti jellemzőit, más csoprtosulásokat, képekkel. Ösztönöz a felfedezésre, de a két barát vet egy utolsó pillantást az évben a falura, azt is a magasból (ld. kép).
Szomolya és Noszvaj között, az erdő sűrűjében fekszik egy mementó, amely magában foglalja az elmúlt száz év minden erkölcsi, esztétikai és társadalmi tragédiáját. Ennek a bizonyítéka a Galassy-kripta. A kvintesszenciája annak a kegyeletgyalázásnak, amelyet a kommunizmus tett fel Kelet- és Közép-Európa történelmének csúcspontjára. A történelem megtépázta Kárpát-medence széles hazája a romoknak, ahogyan azt a törvények, hadmozgások, társadalmi viharverések kitermelték. Büszke erősségek, míves kolostorok, főúri lakhelyek lettek romhalmazzá, de a temetkezés egy olyan szint, ahol az élők az ősökhöz megtért rokonoknak emelnek nekropoliszokat az örökkévalóságig húzódó megnyugvás reményében. Ha nincs, aki gondját viselje a sírnak, kriptának, akkor a földbe mállik, a nevet már nem lehet elolvasni, az elhunyt pedig a feledés homályába vész. Az pedig, hogy egy temetkezési helyen, a rácsokon a belső teret kémlelve bútorokat, hordókat, autóüléseket lásson az ember, a szó legszofisztikáltabb szintjén élve is illúzióromboló. A rendszerváltás által a társadalom tehetősebb rétegeivé avanzsálódott újgazdag elemek egy lapon nem említhetőek az egykori nemesi családok többségével. Természetesen kivételek vannak. Jelen esetben az, hogy valakik úgy döntöttek, hogy ezt a letűntségében is impozáns végső nyughelyet kacattárolónak használják, az erkölcsi modell mély hanyatlását jelenti. Fordított esetben természetes lenne a bíróságon megindított keresztes hadjárat. Mert a másokkal történő galádságok közömbösek, de a személyes sértés megtorlásért kiált...
Cserépváralja Furgál-völgye feladja a leckét. Amit az atlasz egy kaptatót követően könnyen megközelíthetőnek ábrázol, azt a valóság felülírta. A saras, mocsaras platóról sűrű bozótban leereszkedve nyomát sem látjuk a köveknek, pedig Szomolyán robusztusnak mutatkoztak. Sok kerülés, tüske után Zümivel térképezhető fel, de nagyon óvatosan megközelítve azokat. Formájukat, titkaikat így sem fedték fel. Megőrizte őket a Furgál-völgy üvere. Ezen nem kell búsulni, mert az élet pont így rendezi a talányait előttünk, amit mi jövőnek hívunk.
A megtett séta után már csak egy célunk volt, Nyékládháza. A Furgál-völgy nem tudott elcsüggeszteni minket, mert a magasból szemlélt tavak világa a bükki naplementével feledtette a cserépváraljai bandukolós fiaskót. 
A nap végére érve a beszélgetések érlelték meg azt, hogy milyen apró távolságokra lévő helyek között is mekkora odafigyelésbeli különbség van. Az igazi gondolat- és érzéscunamikat nem mindig az akkurátusan kitáblázott és dokumentált helyek indítják meg, hanem azok, amelyeket nem könnyű elérni vagy hagynak romlásba dőlni...

 Képek:

A bejegyzés trackback címe:

https://csellengowilkowski.blog.hu/api/trackback/id/tr216371364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2021.01.08. 07:38:05

Szia! A 3. foto hol keszult?

Csellengő Wilkowski 2021.01.21. 09:16:39

@Burgermeister: Szia! Szomolya és Noszvaj között, az erdőben. Az a Galassy-kripta.
süti beállítások módosítása