A hétvége olyan megszentelt idő, mint Vangelis 12 o'clock (12 óra) című száma. Érintetlen a hétköznap gondjai által, mint Szűz Mária eszménye. A szeplőtelenségben feledni a maradék öt nap csorbáját, belevinni az igazi színt az életbe, amelyre szarkalábas mosolyokkal emlékszik vissza az ember sok-sok év múlva, ha megnézi a nyomtatott vagy virtuális fotóalbumot, amibe a mozgókép megfagyott pillanatait vési be az örökkévalóság reményében. Ezek azok a napok, amelyekre míg ennek a csodálatos világnak az élenyét lélegezzük be, szívesen gondolunk vissza, ha leltárt kell tartani, akkor ezek a tételek kerülnek előre, amelyeknek nélkülözhetetlensége maga az emlék. 

A legboldogabb pillanatokat nem egyedül éli át senki. A boldogság zenitje akkor van, amikor ehhez járul a társaság. A kölcsönbe kapott kérészéletű élet gyöngyszemei, nem vitás. Ha van kinek megfogni a kezét, aki a másik fele az embernek, akkor vannak azok az értékek, amelyeket nem a keresőmotorba pötyögve, az otthoni kényelemből lehet megtekinteni, hanem oda elmenve, megtekintve, megérintve akár.

Mivel a XX. század viharaiban idegenek által megszabott határok közé rekedtünk, amelynek belső emigrációját a világjárvány pecsételi a napjainkban, ezért azzal gazdálkodunk, amink van. Addig megyünk, ameddig a takarónk ér. Nem csak költségben, hanem a térben is. A sokszor méltatlanul mellőzött értékek kerültek a látómezőbe. Ez nem is baj, mert a Kárpát-medence, az egykori Nagy Pátria minden értéket fel tud vonultatni, de a szerény kiemelkedések megismerése, bejárása a mostani kellemes feladat. Nem kötelező, de ez belső lelki kényszer, amelyet kielégíteni örömteli küldetés.

Ezért is esett a választás a Mátra keleti nyúlványainak kevésbé érintett pontjaira. Eger, a Kékes és más felkapottabb célpontok sokszorta csalogatóbbak, mint Kisnána vára. De előtte az egerszalóki sóhegy indította a repertoárt, ami a köztudatban benne is van, de mégsem. Egy sokkalta különlegesebb hely, amelyről születtek cikkek, méltatták egyedülállóságát, de nem foglalta el az őt megillető helyét. Három ilyen ékkő van a világban, nálunk az egyik, de mégsem emelték akkora piedesztálra, mint a török Pamukkalét vagy a Yellowstone Nemzeti Parkban helyet foglaló társaiét. A mélyből feltörő hévíz kicsapódva hozta létre ezt a sódombot. Egy apró fenyves völgykatlan völgyfőjében foglal helyet, körötte fenyőrengeteggel övezve. Legalább akkora népszerűséget könyvelhetne el, mint Krakkó vagy Prága, ha a környezetet is a dombhoz igazították volna. Ez amolyan kelet-európai sors, ahol a szépet a tőkés érdek nyaktilója vagy a marxizmus darálója ideológiai vagy pénzügyi megfontolásból törte le vagy ferdítette el. Az impozánsnak nehezen nevezhető szálloda, annak medencéi ölelik körbe a képződményt, amit fotózni is kihívás, hogy ne valamilyen otromba tereptárgy csorbítsa az összképet. A marketing itt sem a szemnek kellemeset propagálja, hanem ami a testet javítja. Ezért vannak látható jelei annak, hogy apartmansorok kezdenek derékhadként felsorakozni a völgy bejáratánál. Öröm és üröm vegyült a látványba, de bízunk benne, hogy egy nap mégis a természetközeliség eszménye írja felül a magyar paradigmát is, amely nem tékozolja el a meglévő kincseit, hanem kidomborítja azokat.

Kisnána vára egy üdítő kivétel a hasonló épületek sorában. Kivételesen nem valamelyik oromra épült, amelyet némi kaptatás után lehet megközelíteni, hanem a falu szívében foglalja el helyét. Egy apró dombon. Nem is csoda, hogy Móré László, az egykori rablóvezér azzal tudta a törököt távol tartani, hogy aranypénzeket szóratott közéjük. A terve nem vált be, mert a várból kilépve azonnal elfogták, majd a Yedikule rabja lett élete végéig, akárcsak Török Bálint. Egy ilyen terepen katonai sikert elérni legalább akkora erőfeszítés, mint az Egri csillagok öreg Ceceyje szerint egy négyzet alaprajzú várat megvédeni. Képtelenség, kellenek a bástyák, ahogy fogalmazott. Ez a kis erődítmény most a törvény értelmében bevehetetlen, mert központilag rendelkeztek a vírus elleni védekezés értelmében annak zárvatartásáról. Ezzel Gárdonyi sem számolt, de Vauban sem gondolta volna a maga elképesztően barokkos terveivel.

Az egyik helyi asszony szerint az egyetlen nyitva tartó történelmi emlékhely Recsk koncentrációs tábora lett volna. Mivel a Párommal érkeztem, ezért meg is jegyezte, hogy ez nem egy ideális párkapcsolati program, amely kijelentésével mélységesen egyetértettem. Ilyenkor a kellemes látványokat helyezzük előtérbe. A múlt nehéz tragédiái más lapra tartoznak. Férfiasabb, karcosabb viselt dolgok, amelyek azoknak valóak, akik Szolzsenyicin sorain borzongtak és Vorkuta leírásával tértek nyugovóra. Máskor...

Sirok már egy barátibb és szebb cél. A név jelentése széles, amely a szláv širokýból jön. A vár maga már a megszokott bérces magasban trónol, tekint le a völgyben fekvő falura. Ez a megszokott kép, amely beugrik egy-egy ilyen erősségről. A településről meredek betonút vezet fel, de az erőlködés zsoldja a szép kilátás, a történelmi környezet. Szerencsére körbe lehet járni az erődítményt, de be nem lehet menni. A tiltott területen kívül is bőven akad, mi a szemnek érdekes, mert az Apáca- és Barát-sziklák és a Törökasztala egy-egy olyan jelenség ezen a tájékon, amely már messziről felhívja az ide tévedő figyelmét. Az előbbiek egymás mellett vannak, akár egy-egy szerzetes, de mégis a világirodalom írócsászárának zsenijét idézik: Sauron szemét, ami a magasból pásztázza az alant elterülő vidéket. Az erkölcsök már megkoptak, dúlta labanc és szovjet a vidéket, nem messze hullottak el százak a recski barakkokban, majd jött a vadkapitalizmus ma is tomboló züllöttsége, de a két alak áll, remélhetőleg akkor is, amikor a fiatal nebulók az iskolában történelem órákon fognak arról képet kapni, hogy egykoron volt egy rendszer, ahol a gátlástalan harácsolás jelentette a szabad piacot, az emberi érték fokmérője pedig a vagyon volt. Mert egy olyan rend, ahol ,,akinek semmije sincs, az annyit is ér" princípiuma virágzik, az az unokáit nem fogja túlélni. Ahogy a Törökasztala is a nevében török, mert az Oszmán Birodalom is elapadt Európából, úgy a tőkés világ is átadja a helyét egy emberközpontú létnek, ahol nem a fiktív vagyon lesz az etalon, hanem a szemek tisztasága tétetik mérlegre...

Köszönöm a megtisztelő szakkádokat!

Farkas Csaba Tamás

Képek: